"Amikor közölték velem, hogy a krónikus munkáskéz hiányt közmunkára kötelezettekkel próbálják orvosolni, kicsi szkeptikus voltam, de mit lehet tenni, szegény ember vízzel főz.
Nemsokára meg is érkezett az első delikvens. Főnök úr! Főnök úr! kiáltásokkal jött végig a folyosón. Ez a főnök úr akkor momentán én voltam. Bemutatkoztunk. L. Rivaldo nem volt túl bőbeszédű, amikor a szakmai tudásáról vagy az eddigi munkahelyeiről kérdeztem. Viszont gyorsan megunta, hogy csak én kérdezek és visszakérdezett.
No, nem szakmai múltam vagy a családi állapotom, illetve az egészségem érdekelte, hanem az, hogy magamnak vennék-e tőle negyedáron márkás parfümöt, vagy inkább a feleségemnek, illetve tudatta, hogy a maga részéről a kettő kombinációját preferálná.
Ezt persze nem így mondta, hanem úgy, hogy komálná, de én ezt az ötletét nem komáltam. Mondtam neki, hogy ismeretségünk jellege és időintervalluma nem éppen megfelelő egy ilyen ügyletre. Erre azt válaszolta, hogy nem hozott ennivalót és pénze sincs, tehát, ha nem veszek tőle parfümöt, akkor nagy valószínűséggel a munkaidő végét már nem éri meg. Kérdésemre elárulta, hogy reggel evett egy kicsit, ami éppen három Pick szalámis szendvicset jelentett. Bár, sem orvos, sem dietetikus nem vagyok, szimpla tapasztalataimra támaszkodva, vállaltam a felelősséget, miután vélelmeztem, hogy túléli a délután háromig tartó műszakot.
Míg a tetthelyre, vagyis a neki szánt elfoglaltság helyszíne felé mentünk, többször is nekifutott a parfüm üzletnek, fenyegetésem, miszerint elküldöm és kénytelen lesz leülni a büntetést vagy kifizetni, egyáltalán nem hatotta meg.
Amikor megmutattam neki a gödröt, amit be kell temetnie a rá kirótt öt napban, kapásból közölte, hogy ezt öt nap alatt nem képes végrehajtani, főleg úgy nem, ha éhezik és kezdte elölről a parfüm projektet. Otthagytam egy lapát és egy talicska társaságában.
Később egy épület tetejéről visszanézve láttam amint nagy műgonddal tölti a talicskát, többszöri pihenővel tíz percig tartott, amíg a talicska megtelt. Aztán egy cigaretta füstjébe merülve meditált, gondolom a világ dolgairól és persze a parfümöt nem használó főnökökről...
Amikor egy óra múlva útba ejtettem emberünket, a gödör alján talán két vagy három talicska friss föld volt. Emberünk, amint meglátott, belekezdett az éhen hal szövegbe, amit kiegészített az elfogy a cigarettája problémával.
A közeli büfé pultosa elmondta, hogy emberünk a vendégeknél is bepróbálkozik. Igazán nagy gondban voltam, mert tudtam hogy ezt öt napig nem lehet kordában tartani - vagy azért panaszolják be a vendégek mert zaklatja őket, vagy azért mert rákenik, hogy miatta tűnt el valamijük...
Végül egy kreatív megoldást választottam, mondtam a kedves Rivaldónak, hogy amikor a gödröt betemeti, megszabadul a kötelezettség alól és a visszalévő napjait leigazolom. Emberünk szeme felcsillant. - Biztos? Kérdezte. - Biztos. Feleltem.
Másnap fél tízkor elbúcsúztunk egymástól. A gödör szépen betemetve, elegyengetve, Rivaldo még utoljára megemlítette a parfümöt, de a tekintetemet látva félbehagyta a mondókáját.
Azóta is vannak álmatlan éjszakáim az miatt, hogy kockára tettem egy ember életét."
