Véget értek az ünnepek és a nagy kajálások, s ezzel együtt visszacsöppentünk a szürke hétköznapokba. Melózni fárasztó dolog, de az ebédidő még mindig a miénk, amikor is az igát félredobva kalandozhatunk kicsit a kaposvári gasztro dzsungelben.
A rovat indulása óta már 11 menüs helyet vizitáltunk végig, így egyre erősebben kell gondolkoznunk, hogy hova látogassunk el. Egy szerencsés véletlen következtében fedeztük fel a HEK éttermet a Németh István fasor 7. alatt. Mivel nem túl feltűnő a bejárat az utcafrontól, és nincs is túlpromotálva, szó szerint fel kellett fedeznünk. A fiatalabb generációnak mondom, a rövidítés arra utal, hogy az egység a Helyőrségi Klub patinás épületében működik.
Mi nem ijedtünk meg a szocreál névtől, inkább kíváncsivá tett, hiszen eddig az összes ilyen jellegű étteremből elégedetten távoztunk. Nem okozott tehát meglepetést a belső hangulata, pont olyan barátságos és egyszerű, mint amire számítottunk. A viszonylag kis tér ellenére több pincértanulót is foglalkoztatnak, aminek köszönhetően szupergyors és udvarias kiszolgálásban volt részünk. Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert
voltunk már olyan nívósabb helyen, ahol úgy kellett integetni, mint május elsején, ha szerettünk volna valamit, itt viszont egy szemkontaktus elég volt hozzá.
A konyha illeszkedik a hely szelleméhez, nem az esztétikum, inkább a tartalom számít – főzelékek, rántott szeletek, hagyományos fogások váltogatják egymást a hét munkanapjain. Naponta egy A és egy B menü közül lehet választani, mi A-t fogyasztottunk, ami zellerkrémleves és rántott csirkecomb volt krumplipürével és savanyúsággal.
Nem vagyunk nagy zeller-fanok, így a leves előnyére vált nem túl karakteres íze, be is kanalaztuk belőle fejenként másfél tányérnyit. A Viktória Steak House tesztünknél jegyeztem meg, hogy jobban kedvelem a kisebb tányérban érkező, de tartalmasabb leveseket, (általában a mennyiség a minőség rovására megy), de a HEK rácáfolt erre a tapasztalatra, hiszen végtelenített zellerkrémlevesük bőven átment a szitán.
Másodikunk egy hatalamas, tenyérnyire lapított csirkecomb formájában érkezett, a hozzá méretezett körettel és extra ropogós káposztával. Nálam hendikeppel indult a téma, mert már borzasztó régen ettem rántott csirkét, ennek megfelelő vehemenciával estem neki. Nem vagyok kisétkű ember, de ez a méret még majdnem rajtam is kifogott. Hogy ne vádoljatok elfogultsággal, elárulom, hogy Szandi is nagyon meg volt elégedve a fogással, külön kiemelte a krumplipüré jó állagát és a káposzta frissességét. Ha kötekedni akarnék, akkor azt tudnám megjegyezni, hogy a panír kicsit túlsült, de ennyi belefér.
Normális esetben ilyenkor fizettünk volna és távozunk, de olyan kajakómába estünk mindketten, hogy indokoltnak láttam egy kávé elfogyasztását. És hogy ez az idő se teljen tétlenül, Szandi „nincs az a rakott szekér amire ne férne még” bemondással rendelt még 3 kakaós palát…
Kaposvári pályafutásunk során ez a trió bizonyult a legnagyobbnak.
Emlékeztek még az „Ahová lépek szörny terem” című filmre? Na, kábé úgy nézett ki az egyik pala, itt bizony nem viccelnek a töltelékkel.
Hivatalból azért én is lenyomtam egy felet, és elmondhatom, hogy nagyon finom volt, pláne ha azt nézem, hogy 300 magyar forintba került.
HEK-éknél patent volt minden, a 670 forintos árat bőven megérte ez a menü, szóval aki nem vágyik a pompára és csillogásra, annak bátran ajánljuk egy jó adag, korrekt minőségű ebéd elfogyasztására!
Eddigi tesztjeinket ITT találjátok!
