155 kamera figyel  Kaposváron

2015. 11. 25., szerda, 15:39

155 kamera figyel Kaposváron

215 millió forint önerőből 155 kamerát szereltetett fel Kaposvár, így a megyeszékhely egész területét kamerák figyelik.

 

Csökkent a bűnesetek száma

Az önkormányzat a rendőrség javaslatai alapján jelölte ki azokat a helyszíneket, ahová kamerák kerültek. Az együttműködés eredményes, hiszen lényegesen csökkent a bűncselekmények száma. 

 

A trafikos gyilkost is ezeknek a segítségével kapták el
Piros Attila megyei főkapitány hangsúlyozta: nem érdemes bűnt elkövetni, mert azonnal, vagy néhány napon belül elfogják a tettest. Ezek a kamerák ugyanis éjjel-nappal látnak, s nem csak közvetítik a képet a kameraszobába, hanem rögzítik is azt, így bármikor visszakövethető egy-egy bűncselekmény. A trafikos gyilkost is így kerítették rövid időn belül kézre.

Kaposvárnak már most megvannak a további tervei arra, hogyan lehetne még jobban növelni a kaposváriak biztonságérzetét.  

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: