2015. 11. 24., kedd, 18:16

Kaposváron is kaphatóak a Katy Perry karácsonyi klipjében látott H&M-es hacukák!

Végre itt a H&M ünnepi reklámfilmje, amiben nem más varázsol el minket a karácsonyi forgatagba, mint maga Katy Perry, hiszen ő lett idén az üzletlánc hivatalos arca. A popsztár az Every Day Is A Holyday című dalt adja elő, ami mint megtudtam az első karácsonyi nótája.


Katy elmondta, hogy szívesen vállalta a szerepet, hiszen tinédzser kora óta vásárol az üzletben és ez az évek alatt sem változott, hiszen a H&M minden szezonjából fellelhetőek darabok a gardróbjában, amiket előszeretettel hord.

 

Ennél karácsonyibb nem is lehetne a klip

Az énekesnő és a H&M kooperációjából született videóra még a zsúfolt szó is gyenge kifejezés, hiszen

a két perces videóban felvonultatott karácsonyi felhozatalra még a New York-i karácsonyi menet is féltékeny lehetne.

A videó elején a varázslásban kissé járatlan, fogtündérnek öltözött Perryvel találkozunk, aztán beindul a veretés, óriás Mézik, lábakon járkáló ajándék doboznak öltöztetett emberek tűnnek fel, de a legjobban talán a horgászboton belógatott fagyöngy ragadta meg a tekintetemet. A klip szemkápráztató, az ünnepekhez híven műhó van rogyásig, és a Cola Cola reklámokból jól ismert jegesmedve is előkerül, hiszen kihagyhatatlan résztvevője évek óta a karácsonynak. A reklám november 23-án debütált világszerte.

 

 

Kaposváron is feltűntek a kollekció darabjai

De mondok jobbat! Most ti is megvásárolhatjátok Katy Perry ruháit, amikben a klipben és a kampányfilmben parádézik. A kaposvári H&M üzletben múlt héten leltem rá a reklámban látott darabokra. Azt azért hozzátenném, hogy az üzletlánc kampánya egyáltalán nem Balmain x H&M árban mozog, így pár ezer forintért már hazavihetitek magatokkal őket. Bár még városkánkba nem ért ide a kollekció összes darabja, szerintem nemsokára itt is megtaláljuk majd őket.

 

 

Már ezelőtt is írtunk H&M kollekcióról, annak apropóján, hogy a David Beckham és Kevin Hart által fémjelzett gyűjtemény darabjai Kaposváron is kaphatóak.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: