2015. 11. 09., hétfő, 10:32

Ilyen is csak az oroszoknál történhet: Három keréken, szikrázva menekült a Lada

Tapasztalt netszörfösök már jól tudják, hogy a legelképesztőbb autós felvételek rendszerint orosz barátainktól érkeznek, így én sem kaptam fel először fejem a legfrissebb videóra, amin egy fekete Ladát üldöz az orosz hatóság.

Csak a szokásos sztori, aztán...

Szokásos hidegvér a zsaruktól, nyugodt üldözés, sziréna felcsapva, szinte már csak a cigi a szájukból, és a vodkás palack hiányzik a műszerfalról. Aztán az egyik kanyart a fekete csoda sofőrje kissé túlzott önbizalommal veszi be, melynek következtében az autó bal első kereke önálló tudatra ébred, és lerázva a rabigát, külön utakra téved. A legtöbben itt már a show végét jósolnák, ahogy én is tettem, hiszen az autó szikrákat szór az őt üldöző rendőrökre, akik hitetlenkedve bámulnak az autóra előttük, amely a fizika törvényeit meghazudtolva még percekig képes eszelős sebességgel az utakat róni.

 

A legvégsőkig elment a bátor sofőr

Nem tudom mit csodálkoztak, egy Ladáról beszélünk, inkább akkor kellett volna meglepődniük, amikor végül az autó nem bírta tovább, és szépen lassan feladta a küzdelmet és kilehelte lelkét az út közepére. A sofőr lélekjelenlétére azonban nem lehet panasz, hiszen hátrahagyva autócsodáját, futásnak ered. A vezetési képességei úgy tűnik, meghaladják atlétikai jártasságát, hiszen az orosz rendőrök viszonylag hamar elfogják és őrizetbe veszik, pontot téve a látványos hajsza végére.

 

Az elképesztő üldözés az alábbi videón megtekinthető:

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: