2015. 11. 03., kedd, 09:59

Szenzáció, szenzáció, óriás 100 forintos bolt nyílt Kaposváron!

Péntek délután az arcunkba csapódó kétszázadik kék lufi után elkezdtünk érdeklődni, vajon mi is történhet a városban. Nem volt nehéz dolgunk megtalálni a csinnadratta forrását, a kaposvári családi élet a Corsoba orientálódott, hogy részt vegyen a PEPCO megnyitóján.

Hamar lemondtunk az ötletről, hogy benézzünk az újonnan nyílt üzletbe, mert már a bejárat előtt is kisebb tömeg verődött össze, és a 10 lufi - 1 gyerek felállás sem segített a közelebb jutásban. Így hát hétfőn újult erővel tértünk vissza.

Tartottam egy kis háttérellenőrzést a cég oldalát böngészve, amiből két dolgot emelnék ki: A forgalmazott márkákról még életemben nem hallottam, illetve kíváncsi vagyok, hogyan is fér meg a rugdalózó és a WC ülőke egy helyen. Ezek után nem is lepődtem meg, amikor a boltba lépve egy zombi maszkba ütköztem… A bolt típusát sajnos a látogatás után sem tudnám meghatározni, a legjobb szó talán a diszkont lenne rá, hiszen a termékek ára baromi vevőbarát. A ruházati termékektől, a lakberendezési cuccokon át, a játékokig minden megtalálható a PEPCO-ban. 

 

 

Az említett zombi maszk mellett, még pár halloweeni jelmez maradékot is találtunk, amik Pókemberre és egy meghatározhatatlan Disney hercegnőre hasonlítottak. Ajánlanám beszerzésüket a kissé lusta, vagy feledékeny szülőknek, akik mindig az utolsó pillanatra hagyják a jelmezvásárlást, had ne legyen szegény gyerek megint az otthon talált szórólapokból összeragasztott hirdetőoszlop!

Sapka, sál, semmiből sincs hiány, minden korosztályt tömött polcok várnak az üzletben. A Batman-es cuccok miatt, a kisfiúknak szánt részleg lett a kedvencünk, így a Pepco egy plusz ponttal indul nálunk.

 

 

Azt nem tudjuk, hogy a karácsonyi részleg még csak félkész, vagy már a felét kifosztották, de a rácsok és a létra megakadályozott minket, hogy közelebbről szemügyre vegyük a csillámporral benyálazott gömböket.

 

 

Ha már kedvenc részlegünk volt, választottunk kedvenc terméket is, egy a fürdőszobai cuccok között talált, kagylókkal és valami zöld növényzettel díszített, rendkívül elegáns WC kefét.

 

 

A kiterjedt plüssmaci-részleget ajánlanám Valentin-nap környékén azoknak a srácoknak, akiknek fingjuk sincs, mivel lepjék meg a barátnőjüket. Persze ez vicc, kérlek, ne tedd!

 

 

Elsőre a Bionicle figurák rosszul sikerült lekoppintásának hittem a Vasemberre hajazó figurákat, de kiokosítottak, hogy egy létező meséből származnak a bábuk. Itt a szülőket kérném, hogy ha egy percre is megjelenne a képernyőn a Turbo felirat, kapcsoljanak másik csatornára, mert elég ijesztőnek tűnnek így is!

 

 

Ezt a cukiságot a lakberendezési részlegen találtuk. Ajánlanám a 10-16 éves lányoknak, kivágott Justin Bieber fotókkal kitéve a falra. UI.: lávcsi

 

 

A fehérnemű részlegből is csemegéztünk, szó szerint óriás darabokkal, alakformálónak nem nevezhető alsókkal és cicitartókkal várják az érdeklődőket. Mi egyébként ezeket a bugyikat csak tehéntangának hívtuk a suliban.

 

 

Star Wars őrület tombol Kaposváron is, erről készült válogatásunkat ITT találjátok!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: