2015. 10. 28., Szerda, 13:44

Útközben indult meg a szülés - rendőr száguldott kórházba a kétségbeesett kismamával

Kétségbeesett kismama kérte a rendőr segítségét

A Fonyódi Autópálya Alosztály munkatársa, Török Balázs r. törzszászlós 2015. október 27-én Balatonőszöd térségében, az M7-es autópályán teljesített szolgálatot. A rendőrautó mellett az autópálya felhajtónál 16 órakor hirtelen megállt egy gépkocsi, amelynek vezetője kétségbeesve kért segítséget, hogy mielőbb eljuthasson a Marcali kórházba, mert az utasánál - aki veszélyeztetett terhes - megindult a szülés.

Balázs nem szarakodott, elszáguldott vele a kórházba

Török Balázs r. törzszászlós ekkor azonnal a személygépkocsi jobb első ülésén helyet foglaló állapotos hölgyhöz rohant, beültette a rendőrautó jobb hátsó ülésére, majd a megkülönböztető jelzés használatával elindult a kórház irányába. A történtekről útközben tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját, segítséget kért és próbálta megnyugtatni a hölgyet, hogy már biztonságban van. Kisvártatva az ügyeletes tiszt jelezte, hogy értesítette a mentőszolgálatot, akik a fonyódi autópálya felhajtóhoz küldtek egy mentőegységet. A rendőrautóval a találkozási ponthoz érve a törzszászlós biztonságban és épségben átadta a vajúdó nőt a mentőknek, akik onnan kórházba vitték.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: