2015. 09. 30., szerda, 11:24

Jövőre jön a Trainspotting 2, ráadásul az eredeti szereplőkkel

A rendező a Steve Jobsról szóló új filmjének londoni népszerűsítésekor erősítette meg a The Hollywood Reporter című mozis lapnak, hogy az 1996-ban készült drogos feketekomédia folytatásának munkálatai a tervek szerint jövő májusban-júniusban kezdődnek.

Jonny Lee Miller, Ewan McGregor, Kevin McKidd és Ewen Bremner a Trainspotting című filmbenMind a négy főszereplő szerepel majd a folytatásban

Boyle szerint a mozi mind a négy sztárja, Ewan McGregor, Jonny Lee Miller, Robert Carlyle és Ewen Bremner is szerepel az új filmben. Ugyanakkor hozzátette, hogy Miller és Carlyle televíziós elfoglaltságai miatt - Miller a CBS Sherlock és Watson, Carlyle az ABC Egyszer volt című szériájához szerződött le - könnyen lehet, hogy a forgatás ugyanolyan feszes tempójú lesz, mint a mindössze hét hét alatt felvett első részé. A tervek szerint az elkészült film még 2016-ban a mozikba kerül.

 

 

A mai költségvetésekhez képest ez sem készül sokból

   A jövőre 20. születésnapját ünneplő Trainspotting mindössze kétmillió dollárból készült, és bár a folytatás jóval nagyobb büdzséből - valamivel kevesebb mint 20 millió dollárból - fog gazdálkodni, Boyle szerint még így elég kis összegről van szó ahhoz, hogy távol tartsák az avatatlan kezeket a produkciótól és olyan filmet csináljanak, amilyet akarnak.
    Az Irvine Welsh 1993-ban megjelent azonos című regénye nyomán forgatott Trainspottingot nagyon szerették a kritikusok, és azóta minden idők legfontosabb brit filmjei között tartják számon. A rajongók kultfilmként tekintenek rá.

    A Trainspotting 2. forgatókönyvét az első filmet is jegyző John Hodge írja, ám a folytatás csupán részleteket fog kölcsönözni Welsh 2002-ben megjelent Porno című művéből, amely tíz évvel az eredeti történet után játszódik. 

 

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: