2015. 07. 23., csütörtök, 08:37

Betörők garázdálkodtak Igalban

Nincs is annál jobb dolog, mint amikor elmegy otthonról az ember, s nyitott, felfeszített ajtóra, betört ablakra ér haza. Ez fogadta szerdán Igalban az egyik fiatal házaspárt. A fürdőzés után jött a döbbenet...!

Az ország egyik legkisebb városa Gyógyfürdőjéről híres, ide látogatott el a szerdai délután folyamán az egyik helyi család. Míg ők az elviselhetetlen kánikulában a víz segítségével próbáltak kikapcsolódni, felfrissülni, addig otthonukban nem várt vendégek tettek látogatást, s okoztak kárt.

 A betörés a Napsugár utcában (üdülőövezetben) történt, s ahogyan az lenni szokott a szomszédok semmit nem láttak, illetve nem is voltak otthon. Igal város közösségi csoportjában olvasható a bejegyzés, melyben az érintett család hölgy tagja felhívja a helyiek figyelmét arra, hogy mindenki vigyázzon, legyen óvatos - "Sziasztok! Most értünk haza a fürdőből. Betörtek hozzánk. Mindenki vigyázzon!!! Valami fosztogató banda Igalt is kiszemelte magának!"

 A poszt alatti bejegyzésekből kiderül, hogy az illetéktelen behatolók készpénzt tulajdonítottak el, s némileg értelmetlen módon a lakásban talált mobilokat eldugták a fiókba. Az ajtót és az ablakot is megrongálták. Több hozzászóló megemlíti, hogy jó lenne, ha a rendőrök tennének valamit, egyesek részéről az elégedetlenség tükröződik az egyenruhások irányába.

 

 

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: