2024. 01. 25., Csütörtök, 09:47

Új kaposvári pizzákat teszteltünk! - Pebo vs Pigaro

Már az idejét sem tudom mikor volt szerencsém egymás mellett használni a pizza és a teszt szavakat a 74 hasábjain, pedig legalább annyira kedvelt szópárom, mint a pizza és a szex. A hiba nem a mi készülékünkben volt, sajnos az utóbbi években egyszerűen nem volt erre lehetőségünk. Hosszú idő után végre megtörhettük a jeget, 2023 végén ugyanis két új vendéglátóegységgel bővült a kaposvári pizza piac, nevesül a PEBo Étterem és Kávézóval valamint a Pigaro Pizzériával.

A teszt előtt azonban engedjetek meg nekem egy kis kitekintést a kaposvári pizzahelyzetet illetően. Annál is inkább, mivel közel 10 év telt el a "Nagy kaposvári pizzateszt" óta, így érdemes számba venni hova jutottunk el azóta.

Nagyjából épp a 2015-ös év volt az, amikor a magyar street food forradalom szárba szökkent, az első nagy burgerláz végetért, a kézműves pizzaéra kezdete. Amíg azonban a fővárosban és néhány vidéki fellegvárban az elmúlt 10 évben tombolt a pizza-hamburger-gyros reform láz, és a vendéglátás legegyszerűbb formája teljesen átalakult, addig itt... NEM TÖRTÉNT SEMMI

És ez sajnos nem csak a pizzáról, de az összes többi  helyi street foodról elmondható. Itt még sokszor mindig a Moszkva tér című film rendszerváltás korabeli, morzsálódó-szikkadt buci, édesítős csalamádé, fagyasztott-vékony húspogácsa, sápadt sajt, megnyekkent fejessaláta, low budget ketchup-mustár-majonéz kombója játszik. Néhány étteremnél és pizzériánál valóban voltak-vannak ennél jóval minőségibb próbálkozások, de attól hogy valaki kiteszi rá a "kézműves" táblát, az még nem lesz az.

De térjünk vissza a helyi pizza kínálatra, ahol nem sokkal jobb a helyzet.

És akkor mondom őszintén és kímélet nélkül: én az utóbbi években egyedül a kaposmérői Pokol Pincében és a VOLGA Bisztróban ettem olyan állandó étlapon megtalálható pizzát, ami valamennyire kiemelkedik a többi közül

Hogy a minőségi pizza iránti kereslet alacsony, vagy egyszerűen kevesen veszik az időt és az energiát a know-how elsajátítására, az egy külön cikk témája lehetne, annyit azonban elárulhatok, hogy ez a helyzet hamarosan pozitív irányt vesz városunkban. 

Kommentben várjuk a véleményeket a fentiekről, most pedig kanyarodjunk rá a tesztre, nézzük sikerült-e valamelyik új versenyzőnek kavicsot dobni a kaposvári állóvízbe!

A két pizza közül a Pigaroét vártuk nagyobb lelkesedéssel - lévén pizzériáról van szó -, a 24 variációt tartalmazó kínálatukról két szimplább összeállítást (szalámis, songoku) választottunk, hogy jobban koncentrálhassunk a tésztára és a szószra, vagyis a pizza lelkére. Bő óra alatt, kissé kihűlve kaptuk kézhez az egyendobozokat, a pizzák így néztek ki:

A bőséges feltétmennyiség ellenére a szósz enyhén fűszeres karaktere átjön, és a rávalók minőségére sem lehet panasz, megütik a megszokott szintet. Az ár/érték arányt tekintve ez egy teljesen átlagos pizza, ha éhesek vagytok, egyétek!

10/6 

A PEBo futára Carl Lewist megszégyenítő gyorsasággal érkezett, 30 perces időeredménnyel, még forró pizzákkal. Ami első ránézésre szembetűnt, az a tészták geometriai szabályosságú, fényesre olajozott karimája.

Ez egy avatatlan szemnek akár még szimpatikus is lehet, de a helyzet az, hogy ehhez csupán pizzaformára van szükség (mint a legtöbb helyen), a jobbféle hosszabb kelesztésű tésztákhoz azonban nem használnak ilyet  

A szósztól sem dobtunk hátast: itt már kevésbé éreztük a fűszereket, annál inkább a harsány édességnek azt a szintjét, ami az albán pékségek virslis hajóira emlékeztet 

A feltétmennyiség talán egy picivel szerényebb mint a Pigaroé, minőségre hozza az átlagos szintet. A szubjektív értékelésem 10/4 lenne, de a durván 1900 Ft-os ár kiszállítással és csomagolással együtt tényleg nagyon baráti, így jár a +1 pont! Ha pénztárcakímélő pizzában gondolkodtok és nincsenek nagy igényeitek, a PEBo a megfelelő választás!

10/5

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: