Eltüntetnéd végre a vihar okozta károkat az autódról? Vidd a SPIRIT AUTO-hoz jégkárjavításra!

2022. 10. 17., Hétfő, 10:39

Eltüntetnéd végre a vihar okozta károkat az autódról? Vidd a SPIRIT AUTO-hoz jégkárjavításra!

Ugyan a májusi jégeső, amely rendesen megtépázta Kaposvárt és környékét már nagyon távolinak tűnhet, ám rengeteg autón mindmáig nem lettek felszámolva a jég által okozott károk.

Ennek oka pedig a végeláthatatlan sorok, tarthatatlan határidők és a szakemberhiány volt, így sok autós inkább legyintett az egészre, majd mára már talán el is felejtette azokat a jég által okozott sérüléseket, melyeket járműveik mindmáig hordoznak. Ezekre jelenthet most megoldást a Spirit Auto, akiknek jelentős kapacitása szabadul fel hamarosan, így várják a jégkárosultakat javítóműhelyükben.

Tudniillik a Spirit Auto műhelye rendelkezik Somogy megyében jelenleg a legnagyobb jégkár javító kapacitással, miután a májusi viharban és jégben 370 autójuk volt érintett. Mindezek felszámolására akkor bővíteniük kellett, így egri és szombathelyi csapatokat szerződtettek, akik tucatnyian vették kezelésbe a jégkárosult autóikat.

Sajnos ebben a nagy májusi jégben 370 autónk volt érintett, ezért nem volt mit tenni, megcsináltuk a kapacitást, hogy év végére felszámolhassuk az összes autónkon a károkat. A profi csapatnak hála ez sikerülni is fog, de nem akarunk itt megállni, ha már itt a csapat, szeretnénk rövid határidővel plusz javításokat is vállalni - mesélte nekünk Tamás, a Spirit Auto operatív igazgatója.

Szerencsére a jégkár bejelentésre a biztosítóknál a károsultaknak 1 évük van, így még bőven beleférnek az időbe, ha szeretnék megjavíttatni. Ráadásul ezt is bízhatják a Spirit Auto csapatára, ha felkeresik őket az Árpád utcai Seat - Cupra szalonban a munkafelvételénél, már intézik is.

Minden biztosítótársasággal kapcsolatban állunk, így ha bejön hozzánk a károsult autójával mi minden dokumentációt onnantól intézünk, adunk időpontot és akkor meg is javítjuk az autót. Ha esetleg nincs biztosítása jégkárra az sem gond, önköltséges munkákat is vállalunk, erre egy rövid felmérést követően tudunk ajánlatot adni, majd ezt követően nekiállni.

A rövid határidő jelen esetben azt jelenti, hogy várhatóan decemberig kell időpontot egyeztetni a Spiritnél, amely munka várhatóan tavaszig el is lesz végezve. Az autót az adott időpontban 1 hétig kell nélkülözni, ezt követően pedig minden apró hiba gyönyörűen ki lesz javítva.

A minőségről talán csak annyit, hogy nekünk több száz új, gazdájára váró autónkat verte el a jég. Ezekről mindről jegyzőkönyv készült, a tulajoknak pedig kicsit várniuk kellett, míg kijavítjuk őket. Nos, elmondhatom, hogy a javítást követően olyanok lettek mint az új autók. Ugyan mindenkit tájékoztattunk róla, hogy jégkár érte az autókat, de egyiken se lehetett ezt a javítást követően észrevenni.

A károkat bejelenteni náluk az Árpád utcai Seat - Cupra szalonjuk Munkafelvételénél tudjátok:

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: