Valahogy az egész világon elterjedt a feltételezés miszerint, ha leesik az étel a földre van még 5 másodpercünk felvenni és elfogyasztani azt, mert addig nem tapadnak rá a bacilusok. Mi ezt valamiért elfogadtuk, minta tény lenne, azonban úgy tűnik hiábavaló volt.
Ugyan senki nem tudja, hogy valójában honnan is terjedt el a legenda, azonban Paul Dawson élelmiszerkutató körüljárta a témát. Eszerint a legrégebbi információ, hogy Dzsingisz Kán bevezette lakomáin a kán-szabályt, ami szerint ha a földre esett az étel, az addig ott maradhatott, amíg ő engedte. De mivel ez sem magyarázza az 5 másodpercet ezért tudományos szempontból is megvizsgálták az ügyet.
Dawson laboratóriumban tesztelte az 5 másodperces szabályt, ehhez különböző anyagokat szennyezett be szalmonella baktériummal, mint fát, csempét és szőnyeget. A különböző anyagokra nedves ételt, mint párizsit és száraz ételt, mint fehér kenyeret dobtak, majd vártak, hogy a felületeken 5, 30 és 60 másodpercig legyen az étel.
Ezután megmérték a baktériumok arányát, ekkor azt találták, hogy az időtől függetlenül nagy mértékű szennyeződés volt az ételeken.
Ugyan voltak kevésbé szennyezett ételek, de ezek nem az időnek köszönhetően alakultak így, hanem például a száraz étel kevesebb baktériumot vett fel, akárcsak a szőnyegre esett ételek.
Az tehát bebizonyosodott, hogy nem számít az időtartam, ez viszont nem jelenti azt, hogy az egy perce földön heverő ételt meg kellene ennünk.
Nem tudjuk, hogy a felületeken milyen szennyeződések vannak, ezért nem a legbiztonságosabb megenni bármit is, ami ezekkel érintkezhetett, továbbá az immunrendszerünktől is függ, hogy mivel válaszol a szervezetünk, ha elfogyasztjuk az leesett kaját.
A legcélszerűbb, ha le sem ejtjük, nem igaz?
