2021. 12. 14., Kedd, 10:10

Zöld utat kapott a lebegő város – Így fest majd Oceanix, az úszó város

A dél-koreai Busan város zöld tervei között szerepel egy nem mindennapi új óceáni település, az első városrész munkálatai pedig jövő éveben már el is kezdődnek.

A több összekapcsolt platformból álló tervezett "úszó város" a tervezők szerint végül 10 000 ember befogadására lesz alkalmas, ráadásul a part menti területeknek is megoldást kínál az emelkedő tengerszint által jelentett veszélyre.

Az Oceanix nevű projekt tervezők, építészek és mérnökök együttműködéséből született, az „árvízbiztos” város terveit még 2019-ben mutatták be, a szervezők pedig azóta is keresik a lehetőséget, hogy megvalósíthassák valahol az első prototípusokat. A múlt hónapban a csoport megállapodott Busan városával, hogy otthont adjon Dél-Korea partjainál az első úszónegyednek.

A gyárakban előre legyártott, majd a helyükre vontatott platformok a tengerrel együtt emelkednek és süllyednek. Az öthektáros negyedek mindegyikét úgy tervezték, hogy 300 embernek adjon otthont a legfeljebb hét emelet magas épületekben. Végső soron ezek a közösségek nagyobb hálózatokba rendeződhetnének, amelyeket sétányok és kerékpárutak kötnének össze. 

Ezek a falvak elméletileg csatlakozhatnak egy szélesebb, 10 000 fős metropoliszhoz, az Oceanix Cityhez, ahol az éttermektől és a co-working terektől a városi farmokig és szabadidős létesítményekig minden megtalálható. Az első prototípust 2025-ben adhatják át, akkor már be is költözhetnek az első lakosok.

Tiszta Atlantisz!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: