2021. 08. 02., Hétfő, 15:38

Lesz negyedik hullám Magyarországon, de a korábbihoz hasonló korlátozások nélkül

Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn megjelent interjújában arról is volt szó, hogyan készül az ország a negyedik hullámra. 

Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy

  • Ha lesznek is korlátozó intézkedések a koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt, azok az átoltottság miatt „nem lesznek olyan kiterjedtek és olyan mélységűek, mint a korábbi vírushullámoknál.”
  • Varga szerint Magyarország fölkészült egy újabb hullámra is, megvannak a szükséges védekezési eszközök az egészségügyben.
  • A kormány által létrehozott Nemzeti Helyreállítási Alap mérete 450 milliárd forint lesz, a változás annyi, hogy ez nem az Európai Unióból fog érkezni, hanem a nemzeti költségvetésnek kell finanszíroznia.
  • Ha a Brüsszellel folytatott viták nem zárulnak le 2022-re, akkor az állam jövőre is finanszírozni fogja azt az összeget, amit a helyreállítási program projektjeire tervezett.
Merkely szerint ha lesz is negyedik hullám, már nem lesz szükség korlátozásokra

Merkely szerint ha lesz is negyedik hullám, már nem lesz szükség korlátozásokra

A Semmelweis Egyetem rektora a köztévé reggeli műsorának volt vendége, ahol többek között szót ejtett a koronavírus esetleges negyedik hullámának korlátozó intézkedéseiről is.

Meglepődtünk.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: