2020. 12. 11., Péntek, 10:00

Bajban vannak a tűzijáték árusok, a nyakukon maradhat a portékájuk

Idén minden valószínűség szerint rengeteg termék fog a tűzijáték árusok nyakán maradni, hiszen a kormány az idei évben megtiltotta ezek forgalmazását a megszokott időszakban is. 

 

Már az augusztus 20-i tűzijáték is elmaradt szinte az egész országban, ami már nagy kiesés volt a pirotechnikai cégeknek, hiszen ilyenkor a helyi profi vállalkozások dolgozói felelősek a csodálatos látványért. Nagyjából 100 ilyen cég működik országszerte, viszont szilveszterkor megtöbbszöröződik az árusok száma, tavaly összesen 700 helyen lehetett tűzijátékot vásárolni az országban, többségben parkolókban elhelyezett konténerekben volt erre lehetőség.

2003 óta vásárolhatunk legálisan pirotechnikai eszközöket, azóta több százezren éltek már ezzel a lehetőséggel. Alapvetően három kategóriába sorolják a tűzijátékok fajtáit, az első és a második osztályba tartozóak egész évben felhasználhatóak, birtokolhatóak és év közben is lehet vásárolni belőlük az erre alkalmas boltokban, a harmadik kategóriába tartoznak a tipikusan szilveszteri tűzijátékok, ezek viszont kizárólag december 28. és 31. között kaphatóak és csak december 31-én 18 órától egészen január 1-ig reggel 6 óráig használhatóak fel, ám idén a kormány döntése értelmében ezeket sem lehet majd árusítani.

 

Idén csak úgy tudjuk színessé varázsolni az eget, ha esetleg az elmúlt évekből megmaradt néhány rakétánk. 

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: