2020. 05. 28., Csütörtök, 14:21

Fittyet hányva a táblára közlekedik mindenki a Petőfi téren

Mint ahogy már említettük, jelentősen módosult a közlekedés a belváros egyik legfrekventáltabb részén az építkezések miatt, de most újra fel kell hívnunk a figyelmeteket, hogy a Petőfi térnél továbbra sem kanyarodhattok be balra nagy ívben az Irányi Dániel utcába, hiszen a vasútállomás előtti ideiglenes körforgalomban kényelmesen vissza tudtok fordulni, hogy aztán jobbra kis ívben közelíthessétek meg az utcát. 

Azt javasoljuk, hogy ne rutinból közlekedjetek, hanem figyeljétek a táblákat is, hiszen most az egyik napról a másikra ki is került a balra kanyarodást tiltó tábla a kereszteződésbe, de sajnos senki nem veszi észre...

Mint ahogy a videón is látszik, mintha ott sem lenne a tábla, úgy kanyarodik be mindenki szabálytalanul balra, pedig még a záróvonalat is felfestették oda néhány héttel ezelőtt, így dupla hibát vétünk. Lehet kéne neki egy nagy sárga keret, ám addig is marad az, hogy a munkások szólnak az embereknek, hogy nem lehet kanyarodni nagyívben.

Szerintünk egyébként annyira hatalmas torlódás nem keletkezett az elmúlt időszakban, hogy tiltani kellene a balra kanyarodást, de ennek az orvoslására sem kellene túl sok időt szánnia a kivitelezőnek, hiszen akár egy mobil lámpát is kihelyezhetne, ahogy ez anno az R67-es építésénél is jól muzsikált.

Volt ám fejvakarás péntek reggel - Nem mindenki tudta az új belvárosi forgalmi rendet - VIDEÓ

Volt ám fejvakarás péntek reggel - Nem mindenki tudta az új belvárosi forgalmi rendet - VIDEÓ

De a forgatás során még bennünk is felmerült néhány új kérdés. Jó mondjuk mi nem az úton megállva a Noszlopy elejére kivezényelt köztereseknek tettük fel (ami egyébként jó ötlet volt, mert sokakat visszafordítottak). Az ugye mindenkinek világos már, hogy a Noszlopy-Teleki-Városház utca hármasban meg

Szerintetek mi lenne a megoldás?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: