2020. 02. 18., Kedd, 12:11

Két különdíjat is nyert a kaposvári csapat a Közétkeztetési szakácsverseny döntőjében!

Ahogy megírtuk még az elődöntőket követően, egy kaposvári csapat, a Zrínyi Harcosai is kvalifikálta magát a KÖSZ, azaz a Közétkeztetési Szakácsverseny döntőjébe. A megmérettetésre február 6-án a Sirha Budapest kiállítás versenyhelyszínén kerítettek sort, a kaposvári csapatnak pedig 2 különdíjjal sikerült hazatérnie. 

A '19-20 verseny a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség, a NÉBIH, illetve a a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének közös szakmai szervezésű eseménye, melynek az idei évben a nyári ételek, a megújulás és a hagyomány volt a témája. Célja pedig nem más, minthogy modernizálják az ételeket, fejlesszék az étkezési kultúrát, emellett pedig megismertessék az évszakhoz, illetve szokásokhoz kötődő fogásokat. 

A megmérettetés három fordulóból állt, melynek végső összecsapása datálódott február 6-ra. A kaposvári Zrínyi Harcosai a 12 csapatból másodikként állhatott neki a három fogásos menü elkészítésének. Az idei 'gaszto kupának' az irányelve ezúttal a „nyári ételek a hagyomány és a megújulás" volt, ennek kikötésében készítettek a Zrínyi Harcosai egy Nyári tökkrémlevest friss kaporral, főételnek egy Rácos harcsafilét újragondolva, illetve egy Mákos gubát. 

A Zrínyi Harcosai 4 fős csapatként kvalifikálta magát, és sajnos ugyan a döntőben dobogós helyet nem értek el menüjükkel, ám 2 különdíjat sikerült haza hozniuk, hiszen az ÉLOSZ, az Élelmezésvezetők Országos Szövetsége és az Euro Sol is ítélt nekik egyet.

Innen is gratulálunk nekik!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: