2019. 12. 05., Csütörtök, 10:31

Gondolnátok? Somogyba költöznének legtöbben a falusi csokból!

Megérkeztek az első csokos hónapok statisztikái, melyekből kiderül, hogy a költözést fontolgató fiatalok a budapesti agglomeráció mellett Somogy megyét részesítik előnyben legnagyobb számban. 

Mi az a CSOK?

Keleten felújítanak, máshol költöznének

A pályázatok összességét tekintve Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megye fogadta be a legtöbb igénylést, azonban ezek nagy százaléka nem költözésről, hanem meglévő ingatlan felújításáról szólnak.

A költözni vágyó fiataloknál Pest, Veszprém és Somogy a listavezető, tehát itt élnének legszívesebben. Somogy a Balaton miatt vonzó, Fonyód például különösen népszerű a számadatok szerint.

Egymilliárd már kiutalásra került

Július 1. és október vége között több mint 700 kérelmet nyújtottak be a családok, összesen több mint 3,2 milliárd forintos összegben. Ezen igénylések közül 250 család már hozzájutott a vissza nem térítendő támogatáshoz, így egymilliárd forint már kiutalásra került. A Takarék szerint a családok átlagosan 4,6 millió forintot igényelnek, átlagosan pedig 4 millió forintot kapnak meg.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: