2019. 05. 08., szerda, 16:21

Nem mindenkinek sikerült értelmezni az új forgalmi rendet a Petőfi téren - Elmagyarázzuk!

Szerdától lépett érvénybe a belváros újabb forgalmirend-változása, amely a Teleki utcát, a Petőfi teret és a Budai Nagy Antal utcát érinti.

Mint arról egy nagyon csinos kis galériában már beszámoltunk, megkezdték az ikonikus csigalépcső bontását a Petőfi téren, melynek köszönhetően elbúcsúzhattunk a jobbra kanyarodó sávtól is. A Teleki utca felől érkezők, ha a kereszteződésben jobbra tartanának tovább, már nem tehetik meg, kerülniük kell. Voltak azért kivételek, pont le is kaptunk valakit, aki azért csak megoldotta, attól függetlenül, hogy a járókelők épp a zebrán haladtak át teljesen szabályszerűen. 

 

Az bizony ott szabálysértés

Aki tehát a Corso felé haladna tovább, a Teleki utca végén, a Petőfi téren már balra kell, hogy tartson, hiszen a kerülő út a Belvárosi áruház mögötti parkolón keresztül vezet, a középső sáv visz tovább egyenesen, a legszélső pedig kordonok blokádja alá került. Ugyan volt bennünk némi félsz, hogy micsoda dugó lesz ezen a szakaszon, hiszen a rengeteg parkoló autó és a kétirányú forgalom miatt ehettük volna a kefét rendesen, de szerencsére az utat egyirányúsították, hiszen a Budai Nagy Antal utca felől nem lehet már behajtani a parkolóba. Kivéve ha átküzdjük magunkat ezeken a cuki betonkordonokon.

 

A betonkordonok elég masszívan ellenzik a behajtást

A parkolóból való kihajtás is megér egy misét, hiszen ha egyenesen haladnánk tovább, rögtön sávot kell váltanunk, mivel a Budai Nagy Antalon a belső sáv a Petőfi téren továbbra is csak jobbra kanyarodásra ad lehetőséget. Észnél kell tehát lenni az erre járóknak, nem szabad rutinszerűen közlekednünk, legyünk türelmesek, és körültekintőek. Akkor nem lesz gáz.

 

Képeken mutatjuk az útvonalat:

Ha a Corso felé mennénk, forduljunk itt balraA tábla is mutatja merre találjuk az Áchim András utcát. Legalábbis autóvalHiszen kordon zárja el a jobbra kanyarodó sávot
Itt tovább egyenesenA parkoló már egyirányú
A behajtani tilos tábla már ott feszítItt hajthatunk ki jobbra a Budai Nagy Antalra

Aztán válthatunk is gyorsan sávot

 

És véssük észbe: Nem lehet a Teleki utca felől érkezőknek jobbra kanyarodnia a Petőfi téren! 

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: