Az első szög a Tesla koporsójába? - Brutális az új elektromos Audi!

2018. 11. 29., Csütörtök, 13:54

Az első szög a Tesla koporsójába? - Brutális az új elektromos Audi!

Az elmúlt években a német autógyár bebizonyította, hogy bizony ő sem kíván lemaradni az elektromos autók piacáról, hiába a Tesla évről-évre javuló koncepciója.

Nemrég már bemutatta első teljesen elektromos autóját az Audi az e-tron-t, amely egy crossoverként szeli majd az utakat komoly fenyegetést jelent a hasonló ársávban mozgó Tesla számára, ám amit szerdán mutatott a cég, attól a teljes autógyártó világ ledobta az állát, és persze mi is.

Az e-tron GT sportosságával és eleganciájával tényleg bárki számára kitűnik az autók közül, ráadásul hanyag dögösségét úgy tartotta meg, hogy közben teljesen elektromos. A négyüléses szépség nem is akármilyen elektromotort kapott, hiszen a kombinált teljesítmény 590 lóerőre rúg, 3,9 alatt van százon, 12 alatt 200-on viszont a végsebességet behúzták 240 km/órára, nehogy túl gyorsan leszívják a száguldozók az aksit.

És ha már akkumulátor, a lítiumion aksi simán kivisz 400 kilométert is egy töltéssel, ráadásul nem is kell szobroznunk autónk mellett ha elfogyna a szufla, hiszen a nagyfeszültségű töltőállomásokon 20 perc alatt tudjuk 80 százalékra húzni, ami kb 320 kilométerre elég. Mi legszívesebben már tesztelnénk is sőt így, hogy az árát még nem láttuk el is fogadnánk, viszont erre még 2021-ig sajnos várnunk kell, viszont onnantól a Tesla tényleg felkötheti a gatyát, mert egy nagyon komoly versenytársra lelt a GT személyében.

Hogy tetszik a dög?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: