2018. 08. 21., kedd, 09:15

Parádés szetteket, elképesztően jó vibrációkat kaptunk az első boglári Balaton Pikniken

Első - és úgy tűnik nem utolsó - alkalommal rendezett Balaton Pikniket a Nagyon Balaton a balatonboglári Gömbkilátónál augusztus 19-én. A gyönyörű helyszínen megrendezett nappali bulin több magyar dj mellett az osztrák Kruder & Dorfmeister duó pörgetett, akik saját elmondásuk szerint rég léptek fel ilyen csodás helyen és ennyire szuper közönség előtt. Mi is csak szuperlatívuszokban beszélhetünk a helyszínről és a résztvevőkből együttesen áradó pozitív vibrációról, ehhez a fellépők mindegyike maximálisan hozzájárult. A facebook eseménynél szinte minden hozzászóló osztja a véleményt a parádés helyszínről, hangulatról és fellépőkről, azzal a negatív észrevétellel együtt, hogy a vendéglátósok alaposan alábecsülték a létszámot, és egyeseknek a bejutás is sokáig tartott. Az italpultoknál kígyózó sorok miatt a szervezők elnézést is kértek a résztvevőktől, azt ígérik jövőre már felkészültebb csapattal érkeznek. Ha így lesz, igazi etalonként tekinthetünk majd a hibái ellenére is fantasztikus eseményre. Mindenki legnagyobb örömére elárulták azt is, hogy jövőre ugyanitt folytatódik a Balaton Piknik. Rengetegen osztották meg élményeiket a közösségi felületeken, és a Rockstar Photographers is készített egy pazar galériát, ezekből készítettünk nektek egy válogatást.

 

 

A post shared by Peter.Varga (@peter.varga66) on

 

A post shared by Ursula Nadzsi (@nadzsika) on

 

A post shared by @p.alexa_gram on

 

A post shared by Kovács Adrián (@csikszem) on

 

A post shared by Elf (@dj.elf) on

 

A post shared by Deepy fater (@deepyfater) on

 

A post shared by enikő varga (@vevexx) on

 

A post shared by MOL Nagyon Balaton (@nagyonbalaton) on

 

A post shared by MOL Nagyon Balaton (@nagyonbalaton) on

 

A post shared by György Simó (@gyurisimo) on

 

A post shared by that boy needs therapy (@peteharu) on

 

A post shared by gtoperczer (@gtoperczer) on

 

A post shared by Varkonyi Adrienn (@adorka) on

 

 

Jövőre ugyanitt! 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: