2018. 04. 13., péntek, 14:25

Kaposvári klubtöri - A Fene sztori

Ma már nehéz elképzelni, hogy a 80-as évek végén, még inkább a 90'-es és a 2000-es évek elején fénykorukat élték a kaposvári szórakozóhelyek, ezrek mozdultak meg egy-egy hétvégén sőt, néha még hétköznap is. Összehasonlításképpen: ma egy nagy diszkó örül, ha ötszáz fővel meg tudja tölteni a helyet. Sorozatunkban nem akarjuk könnyes szemmel siratni a város egykor népszerű klubjait, annál is inkább, mivel a 90-es évek elején jómagam is a csattogós pillangót tologattam, de jól fog esni egy kis nosztalgia azoknak, akik megfordultak valaha ezeken a helyeken. 

Felszolgálóból klubtulajdonos

2003. augusztus 31-én nyitotta meg Dénes Robi másodmagával a Fene Klubot, ha lett volna plakátja az eseménynek, valami ilyesmi szerepelt volna rajta: Grand Opening & Gólyaavató. De nem volt szükség se plakátra, se rádióreklámra - az online reklám pedig még a kanyarban sem volt -, anélkül is tudott róla mindenki a városban, fél 11-re már teltház volt. 

Robi így mesél erről:

Előtte felszolgálóként dolgoztam a Ham-Piz pizzériában, de vállalkozni szerettem volna. Szóba jött cukrászda, kávézó, fagyizó, végül ez maradt. Miért? Nem volt konkurencia. Az Arizona megvolt, de épp haldoklott és a Chrome sem dübörgött.

Robi mostanra szakított a vendéglátással, Ausztriában dolgozik mint masszőr

Így maradt Fene a Fene

Páran talán ismeritek a Fene név mögött álló történetet, de a teljes igazságot kevesen tudják. Az egykori budapesti, Pecsa-ként emlegetett Petőfi Csarnokhoz nőtt hozzá a jól hangzó "megyünk a Pecsába" szólás, ennek mintájára találták ki Robiék, hogy a kaposváriak meg járjanak a Fenébe. Az önkormányzat már nem volt ennyire elragadtatva a névválasztástól, mivel a "fene" szó nem szerepel az értelmező kéziszótárban, így a magyar nyelv védelmében mindenáron meg szerették volna vétózni az ötletet. 

Ekkor azt találtuk ki hogy igazából ez egy mozaikszó - a klub fent van az emeleten, ahol egy negyed közönségnek játszunk rétegzenét, tehát ez a FElső NEgyed rövidítése. Erre megkérdezte a hölgy: - ezt most találta ki? - igen (mosoly) - jó, elfogadom. Így maradhatott Fene a Fene.    

Hogy az öröm ne legyen teljes, a nyitás utáni harmadik napon újra megjelent a már ismerős hölgy, ekkor a Club szót kifogásolta, nem volt mit tenni, a Club-ot át kellett keresztelni Klub-á, ezzel együtt az összes megjelenési felületet újra kellett gyártatni...   

 

Emlékeztek még ezekre a boxokra?Dj Eric

Nem kellett a progresszív

A kezdeti nehézségeken hamar átlendült a KLUB és teltházzal dübörögtek tovább, melyben két, az Orfeum-os történetben is szerepet kapó üzleti fogás játszott nagy szerepet - lányoknak ingyenes belépés és olcsó italok. A dj pultban Dj Eric (Herczeg Erik) és Deák Tibi mellé a szerdai főiskolás bulikon becsatlakozott Erik meghívására Dj Forkman (Sárdi Szabolcs), aki a következőképp emlékszik erre az időszakra: 

Nem kellettek sztárvendégek meg progresszív zene a teltházhoz, játszottunk R'n'B-t, slágerzenéket, egy kis club house-t és mindenki jól érezte magát. Vidéken ekkor kezdett bejönni az electro és a minimal, de nekünk sosem kellett ilyeneket játszanunk a jó bulihoz

Saját totemállata is volt a klubnak, ki kellett láncolni a pulthoz, mert többször lába kélt...

Robiék sokat tettek érte, hogy a vendégek ne a balhékról emlékezzenek egy-egy náluk töltött estére, egy kifejezetten biztonságos szórakozóhely üzemeltetése volt a céljuk, ezért az ORFK-val is szerződésben álltak. Persze ettől még volt részük extrém esetekben bőven -

Berepül egy férfi boxer a pultba, felállok egy ládára hogy megnézzem ki dobhatta, erre látom hogy valaki veszettül ropja középen, a többiek meg tapsolnak. Egy pillanatra szétnyílott a tömeg, ekkor láttam hogy egy srác meztelenül táncol középen...

Minden szerdán TK buli, pénteken és szombaton nosztalgia parti

A Giccs retro party az egyik legsikeresebb sorozat volt a Fene falain belül

Pár párhuzam

Más párhuzam is vonható a Fene és az Orfeum sztorija között, mint a klasszikus üzleti fogások. A klub 2003-as nyitásakor még a városban voltak az amerikai katonák, és a következő évek tendenciájáról is hasonlóan beszél Robi, mint Torma Zoli:

Azt vettük észre hogy évről évre fogytak az emberek, de nem azért mert nem akartak hozzánk járni, hanem egyszerűen elfogytak az emberek a városból, volt aki Pestre ment, volt aki külföldre.

A Fene 2007. december 28-án nyitott ki utoljára, Robi két év múlva, a Bajcsy-Zsilinszky utcában elindította az Alfa Klubot. De ez már egy másik történet.

 

Ha vannak emlékeitek, netán képeitek vagy videóitok a Fene Klubról, ne kíméljetek minket, várjuk őket kommentben!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: