2018. 02. 16., péntek, 12:45

Parkolási technikák Kaposváron - Miért nem megy ez nekünk?

Lassan már ott tartunk, hogy naponta kapunk tőletek olyan képeket, ahol kaposvári autók láthatók, fura, érdekes, veszélyes vagy épp pofátlan helyzetben parkolva, kicsapva ezzel nálatok a biztosítékot.

Dupla vagy semmi!

Ezeket a képeket gyakorta meg is osztjuk veletek, de annyira elszaporodtak, hogy ha csak ezekkel operálnánk, akkor a Facebook oldalunkra ki is tehetnénk egy parkolási táblát, mondjuk az események menüpont helyett. Ezért inkább úgy döntöttünk, kicsit körbejárjuk a dolgot, végiggondoljuk miért van egyre több ilyen csibész, aki nem úgy hagyja járművét a parkolóban (vagy még ott se), ahogy azt illene.


Pont befér! Maradhat

Fizetni bizony már szinte mindenhol kell!

A belvárosban már nem találni olyan területet, ahol ne kellene fizetnünk némi aprót a parkolásért. A mai világban már apró sem szükséges a művelethez, hiszen telefonunkról is elindíthatjuk a parkolási díj fizetését, SMS-ben vagy alkalmazásokon keresztül. Két zónás a kaposvári parkolási körzet, a központban 265 forint, a belvárostól távolodva pedig 200 forintba kerül egy óra.

Az okostelefonok használata leegyszerűsíti a feladatot, hiszen nem kell parkolóórát vadászni vagy a lejárta miatt aggódni, bármikor meghosszabbíthatjuk a cetlinket, így nem aggódva attól, hogy lecsapnak ránk a parkoló őrei, akik lássuk be, vígan osztogatják a mikuláscsomagokat december elmúltával is. Attól pedig, hogy nem a kék vonal mögött, hanem a járdán parkolunk, nem fogjuk megúszni a büntetést, inkább csak még nagyobb összegre, vagy elszállításra számíthatunk.

 

Így is lehet, elférünk nem?

Ha fizetni nem kell akkor meg 'tök mindegy' hogy állok be!

Hát azért nem teljesen! A legtöbb fotó amit tőletek kapunk a multik óriási parkolójából érkezik, ahol több - kevesebb helyet találni, így ezeken a területeken tényleg fontos, hogyan tesszük le autónkat. Ha sok a placc, van aki nem is zavartatja magát, keresztbe elfekteti aztán mehet is a vásárlás, elvéve így nagyjából 3 helyet a többiektől. Mennyivel tartana tovább normálisan beállni? 3 másodperccel? Pont ennyi helyet vettünk el a többiektől.

 

Kerüljetek ki pls!

Vannak gyalogosok is a világon

A másik éle a sztorinak, azok az autósok, akik a parkolásukkal a gyalogosforgalmat akadályozzák. Rengeteg dühös járókelőtől kapunk fotókat, olyan helyzetekről amiben a  járművek akadályozzák az áthaladást, amelyet még a fiatalok vagy egészségesek lazán kikerülnek egy cifra káromkodás kíséretében, de a betegek, mozgássérültek vagy a babakocsival közlekedők már megszenvednek. Lehetnénk kicsit tekintettel másokra is, szerintünk nincs annyi autó a városban, hogy 100 méteres körzetben ne találnánk egy kósza helyet valahol. Annyi mozgás még senkinek sem ártott meg!

 

Csak egy perc, tényleg!

Tényleg vannak mozgássérültek

A mozgássérült helyek bejátszása is gyakori technika. Oké, hogy csak a bankautomatáig menne az ember és 1 percre áll meg, de akkor is érkezhet egy mozgássérült sofőr, aki szeretne a bejárathoz legközelebb megállni, hogy az egység megközelítése legalább ennyivel könnyebb legyen számára. Az a minimum, hogy ennyire figyelmesek vagyunk embertársainkra, főleg úgy, hogy nem halunk bele, ha sétálnunk kell 10 másodpercet, annyival is később jutva pénzünkhöz. Szóljatok ha tévedek!

 

Ha riasztás van, vele összeakad a bajsza a tűzoltóknak

Kiemelkedően gázos helyszínek

Rendszeresen parkolási gondokkal küzd a Duráczky megközelítése a Somssich Pál utcában. A szülők reggel és délután is tucatnyi autóval érkeznek gyermekeikért, így a parkolási káosz ebben a két időszakban jelentősen megnövekedik. Szerencsére a Zárda közben azért sikerül letenni az autókat, hiszen az iskola előtt nem túl nagy a parkolóterület, ráadásul a buszok és a rengeteg autós miatt az utcán parkolni valamivel veszélyesebb is.

Ám van aki ezen is tovább megy, és a tűzoltóállomás előtti, sárgával jelölt részen teszi le az autót. Nem véletlenül sárga az a kereszteződés, hiszen riasztásnál, kell a hely bőven a tűzoltóknak a kijutáshoz, és ha épp ott parkol néhány "csak egy percre ugrottam be a gyerekért" akkor máris lehet, hogy nem tudnak kijutni, és percekkel később érnek ki a riasztáshoz. Ugye nem kell mondanunk, hogy vészhelyzetekben mennyit számítanak azok a bizonyos percek?

 

Haver, te úgyse mész sehová, beállok mögéd egy percre

Konklúzió

Szó ne érje a ház elejét, továbbra is megköszönjük és várjuk képeiteket a parkolási technikák szintjeinek kimaxolásáról, és ha úgy adódik, közzé is tesszük, hátha elérünk valamit. Néha talán magába néz a tulajdonos, és végig gondolja, tényleg megállhattam volna egy sarokkal feljebb, nem nagy távolság. Ezzel segítve a közlekedésben résztvevő társait, és megúszva azt, hogy a közösség kikezdje mutatványa okán. Nem múlik semmi azon a néhány percen, míg találunk megfelelő parkolóhelyet, ha pedig nem megy a manőver, gyakoroljunk és próbálkozzunk két vonal közé normálisan beállni, meg lehet tanulni, a többségnek sikerül nap mint nap.

És nem, az sem kibúvó, hogy ugyan már, csak két percre futottam be valahova, nem zavartam senkit. A képek tanúsága szerint többeket is zavart, már csak azért is, hiszen már vették a fáradtságot lekapni a helyzetet, nem beszélve a tucatnyi emberről, akinek közlekedését ezzel megnehezítette. Nem olyan nagy város ez, és nincs annyi autó, hogy olyan lehetetlen lenne a parkolás bárhol a városban, ne legyetek bunkó parkolók!

 

Járda? Ugyan már, ha elférek akkor parkoló!

Mi a véleményetek? Miért szaporodtak el Kaposváron az ilyen parkolási manőverek?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: