Egy kávézó, ahol megpihenhetünk a rohanásban - Megnyitott a Mandoletti Kávézó

2017. 07. 24., hétfő, 12:36

Egy kávézó, ahol megpihenhetünk a rohanásban - Megnyitott a Mandoletti Kávézó

Kávézó sok van a belvárosban, de olyan, ahol tényleg megnyugodhat az ember a mindennapi rohanásban egy kávé vagy sütemény társaságában, kevés. Nemrég egy ilyen hely nyílt a Zárda utca 10. alatt, ellátogattunk hozzájuk.

A kávézóval egy olyan otthonos, kellemes hely létrehozása volt a cél, amely hangulatában egyesíti a múlt tiszteletét és a modern világot. A Mandoletti név már magában visszanyúlás a múltba, hiszen ez a cukrászda régies elnevezése. A kávézóba lépve azonnal átjön az említett érzés, nagypapa rádiója, a horgolt terítők és a levendula igazán harmónikus, kedves hangulatot árasztanak.

 


 

A teret nyár lévén a fagyipult uralja, a belevalót pedig a MannaICE brand készíti.

MannaICE fagyikból nyalhatunk

Kávézóként nagy figyelmet fordítanak a minőségi feketére is, a forgalmazott Mokambo kávé egyedül itt kapható a városban és fura, de még minket is meg tudott lepni különleges, lágy, csokis ízvilágával.

Ha nem próbáltátok még, feltétlenül pótoljátok!A sütis hűtőbe egy nagy tradíciókkal rendelkező olasz cég tortaszeletei kerülnek. Az általunk kóstolt trüffeles szelet nagyon ott volt a szeren, és aminek külön örültünk, hogy azt az új vonalat képviseli, melyben már nem a minél édesebb, hanem a minél természetesebb, friss ízek dominálnak, bármikor szívesen megismételnénk az élményt. Hamarosan bővül a készlet laktóz, glutén, cukormentes sütikkel is, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő összetételt.

 

Hamarosan érkeznek ide az egészséges édességek is
Az isteni trüffel szelet, melyben fehér és fekete csoki is megtalálható

És persze az italválasztékban megtalálhatók a nyári hűsítők, mint jegeskávék és limonádék is. Ilyen kívánatosak:

 

Jegeskávé a'la MandolettiNem bírtunk ellenállni a mangós limonádénak...

Ha ti is megkívántátok a látottakat, kövessétek őket Facebook oldalukon és az újdonságokról is rögtön értesültök!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: