Nem akármilyen mozik várnak ránk húsvét hétvégén!

2016. 03. 25., péntek, 18:32

Nem akármilyen mozik várnak ránk húsvét hétvégén!

Közeleg a húsvét, egy újabb három napos hétvége, amit a mozik is igyekeznek minél nagyobb nézőszámmal abszolválni, ez meg is látszik a szerdától aktuális műsorukon. Ha nem tudtok választani a filmek közül, akkor olvassatok tovább, adok néhány támpontot.

 

Az év legnagyobb csatája: Batman v Superman: Az igazság hajnala

Egyértelműen kiemelkedik a mezőnyből a DC két ikonikus és legismertebb alakjának összecsapása a Batman v Superman, amelyet szerdától kezdenek vetíteni a mozikban. A legjobb helyek az esti vetítéseken már javarészt elkeltek, így aki szeretné az elsők között megnézni a gigászok csatáját, annak sietnie kell a foglalással, ha nem akar nyakatekert helyzetben ülni 2 és fél órán keresztül. A film ott folytatódik ahol az Acélember befejeződött, vagyis azok után vagyunk, hogy Superman a kryptoni tábornok Zod, és csapata elleni ütközet során szinte fél Metropolist romba döntötte. Az események hatására a világ elgondolkodik azon, hogy mire is van szüksége: függetlenségre vagy egy mindenhatóra. Gotham védelmezője viszont másképp gondolkozik, Batman (Ben Affleck) szerint az Acélember (Henry Cavill) már Istenként tekint magára, így neki kell felvilágosítania az ellenkezőjéről. Batman és Superman összecsapása az év legnagyobb filmjének ígérkezik, amelyben látványból és sztárokból sem lesz hiány, hála Zack Snyder és csapata gigantikus büdzséjének. És ha nem lenne valakinek elég a két gigász, annak ott van még Wonder Woman (Gal Gadot) és Lex Luthor (Jesse Eisenberg) is, akiknek karakterei még okozhatnak meglepetéseket számunkra. Annyi bizonyos, hogy a 74nullanulla stábja jegyekkel a kezében, remegő térdekkel várta a szerdai premiert!

 

A kaposvári Cinema Cityben:

Péntek: 11.00, 14.00 (2D), 17.00, 20.00, 22.10 (Feliratos)

Szombat: 11.00, 14.00 (2D), 17.00, 20.00, 22.10

Vasárnap: 11.00, 14.00 (Feliratos), 17.00, 20.00, 22.10

 

 

A beavatott-sorozat: A hűséges

A nagysikerű bestseller könyv alapján készített Beavatott-sorozat újabb epizódja már a harmadik a sorban, de manapság annyira nem meglepő módon nem az utolsó, hiszen az új hóbortnak megfelelően a Beavatott készítői is két részre osztották az utolsó fejezetet. Ennek az érmének is két oldala van, hiszen egyfelől ez dupla gázsit jelent, másfelől viszont lehet, hogy így már túl hosszúra nyúlik az a tészta, és ellaposodik a cselekmény. Bár mondjuk, történnek dolgok bőven a Hűségesben is, hiszen Tris és Négyes ismét egy új világba csöppennek, egy olyanba, amelyről álmodni se mertek volna. A falakon kívül nem egészen az várta őket, amit gondoltak, és amit meséltek, hanem egy teljesen más világ, amely eddigi élőhelyüket Chicagot 200 éve lezárva tartja. Trisnek és csapatának újra meg kell találnia a helyét egy olyan társadalomban, amely teljesen idegen számukra, és amely társadalom most, volt lakhelyüket akarja romba dönteni. A csapat számára megint fel van adva a lecke, és hogy miként birkóznak meg az új kihívásokkal, a kaposvári Cinema Cityben ki lehet deríteni!

 

A kaposvári Cinema Cityben:

Péntek: 15.45, 19.45, 22.20

Szombat: 15.45, 19.45, 22.20

Vasárnap: 15.45, 19.45, 22.20

 

 

Támadás a Fehér Ház ellen 2. – London ostroma

Mostanában mindenki csak kapkodta a fejét, hogy állandóan a Fehér Házat ostromolják, legalábbis a mozikban. Két film is készült gyors egymásutánban, míg az egyikben Channing Tatum próbálta megmenteni az amerikai elnököt, addig a másikban Gerard Butler küzdött a terroristák ellen. Nos a Támadás a Fehér Ház ellen 2. az utóbbinak a folytatása, amelyben Mike ismét Asher elnök (Aaron Eckhart) első számú védelmezője, akit ezúttal Londonba kísér, ahol a brit miniszterelnök temetésére készülnek. Az eseményen minden nyugati hatalom vezetője megjelenik, ezért a terroristák számára első számú célponttá válik London. A világvárost ostrom alá is veszik, amely során rengeteg nevezetesség válik a földdel egyenlővé, és amikor minden ember a városban az életéért küzd, míg Mike az elnök életéért is felel. A London ostroma egy izgalmas, látványos film, amely méltó folytatása nagysikerű elődjének.

 

A kaposvári Cinema Cityben:

Péntek: 18.10, 20.15

Szombat: 18.10, 20.15

Vasárnap: 18.10, 20.15

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: