2021. 10. 16., szombat, 14:57

Viszlát Gandalf! Több min 20 év után lapátra tették Új-Zéland hivatalos varázslóját

Fun fact: évente 3 és fél millió forintnyi fizetést kapott a szolgálataiért.

Végéhez ért az új-zélandi mágia: Ian Brackenbury Channell 23 évig volt Christchurch hivatalos varázslója, amint évente 16 ezer új-zélandi dollár fizetéssel honoráltak egészen a közelmúltig, amikor a város vezetés úgy döntött megszüntetik a pozíciót és kirúgják a varázslót. Channell Nagy-Britanniában született, majd 1976-ban Új-Zélandra költözött, ahol mágusként kezdett el dolgozni.

1990-ben az ország miniszterelnöke, Mike Moore az ország varázslójának kérte fel és ha ez nem lenne elég 2009-ben még a királynő is kitüntette.

A varázslói tevékenységet Christchurch városában végezte, ahol ha kellett esőtáncokat járt. Menesztésének egyik oka a karrierjét befolyásoló botrány volt miszerint Channell néhány megszólalásában rendkívül kétes hangnemet mutatott a nőkkel szemben.

 

 

Christchurch tanácsának szóvivője, Lynn McClelland közölte, hogy a város vezetése levelet küldött a varázslónak, amelyben megköszönték neki az elmúlt évtizedekben a településnek nyújtott szolgálatait, és tájékoztatták arról, hogy lezárják a szerződését.

 

A pozíció ezzel valószínűleg végleg megszűnt.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: