74nullanulla 74nullanulla

2018. 12. 24., hétfő, 13:16

Kaposvár ismét összefogott! - Idén is minden család vágyait teljesíteni tudtuk!

Immár negyedik alkalommal szerveztük meg a Nagy Kaposvári Összefogást, mely során idén három nehéz helyzetben lévő családon segítettünk.

A rengeteg felajánlásnak köszönhetően - mind cégektől mind pedig magánszemélyektől – sikerült maradéktalanul teljesítenünk a családok vágyait, így megkönnyíteni életüket, szebbé téve karácsonyukat.

Nincsenek szavak azokra az örömteli pillantásokra és legördülő könnycseppekre, amelyek az ajándékok kiszállítása közben a hálás családtagok arcán feltűntek, ezáltal tudatosítva bennünk és minden segítő kaposváriban azt, hogy idén is segítettünk a rászorulókon.

A teljesség igénye nélkül, csak néhány példa mennyi mindent sikerült idén összeszednünk, mondhatni mindhárom család otthonát újrarendeztük sőt, Zsolnaiékat sikerült új albérletbe költöztetnünk, amelynek költségeit a következő hónapokra magunkra is vállaltuk. A költözésben természetesen segédkeztünk, miközben új háztartási gépekkel, heverőkkel, ágyakkal és a gyerekek számára rengeteg karácsonyi ajándékkal is készültünk.

Szilaséknál is újrarendeztük a lakást, a felajánlásoknak köszönhetően be tudtunk szerezni két emeletes ágyat és egy kanapéágyat is, melynek segítségével a fiatalok kényelmesen tudják majd álomra hajtani fejüket, persze csak akkor, ha a rengeteg karácsonyi ajándékot félre tudják tenni néhány pillanatra. A hibás mosógép is meg lett oldva, hiszen kicseréltük egy újra, ahogy Tiliczkiéknél is a régi hűtőt egy nagyobb, kombinált hűtőszekrényre tudtuk leváltani.

A felajánlásoknak hála hozzájuk is tudtunk három új ágyat vinni, így a gyerekek már kényelmesen tudnak majd aludni, valamint az új szekrényeknek hála, végre lesz hová pakolni a rengeteg karácsonyi ajándékot is, amit beszereztünk nekik.

 

Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki segített az összefogás során, és eme pillantásokkal kívánunk minden kedves olvasónknak Nagyon Boldog és Békés Karácsonyi Ünnepeket!