2023. 08. 28., Hétfő, 10:14

Rájár a rúd a parkoló autókra, egy Audit és egy BMW-t is meghúztak Kaposváron

Két különböző helyszínen két különböző időpontban, de a kár mindkét esetben jelentős, az okozója pedig mindkét alkalommal szó nélkül lelépett.

Ismeretlen személy egy általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú, járművel 2023. augusztus 24-én 16 óra 15 perc és 17 óra között Kaposváron, a Berzsenyi utcában anyagi káros közúti közlekedési balesetet okozott. A sofőr nekiütközött egy szabályosan leállított személyautónak, amelynek következtében a jármű bal eleje megsérült. Az ismeretlen jármű vezetője a baleset helyszínéről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.

Ismeretlen személy egy általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú, járművel 2023. augusztus 14-én 17 óra 30 perc és augusztus 16-án 13 óra 30 perc között Kaposváron, a 48-as Ifjúság útján anyagi káros közúti közlekedési balesetet okozott. A sofőr nekiütközött egy szabályosan leállított személyautónak, amelynek következtében a jármű bal eleje megsérült. Az ismeretlen jármű vezetője a baleset helyszínéről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményeket látták, vagy azokkal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve – névtelenségük megőrzése mellett - tegyenek bejelentést a 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: