Jövő pénteken itt is kezdődik a tanév - Így fest most a Gyakorló beszakadt tornacsarnoka

2023. 08. 21., Hétfő, 10:31

Jövő pénteken itt is kezdődik a tanév - Így fest most a Gyakorló beszakadt tornacsarnoka

Július elején sokkolta a hír Kaposvárt, hogy a felújítás alatt lévő Gyakorló tornacsarnokának tetőszerkezete hajnalban hatalmas robajjal beomlott.

Július 11-én a környékbeliek hatalmas csattanásról számoltak be, amely mint később kiderült, az épp felújítás alatt lévő Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium tornacsarnokához volt köthető. Óriási szerencse, hogy épp senki nem tartózkodott az épületben mikor az egész tetőszerkezet összeomlott, így csak anyagi károkról szóltak a jelentések.

Előzmény

Még márciusban verték nagydobra, hogy átfogó felújítást hajtanak végre a Gyakorló iskola épületén 156 millió forint értékben, mely során felújítanak 28 tantermet, új összekötő folyosót létesítenek, kialakítanak egy sportudvart és szigetelik a lapostetőket és felújítják a magastetőt. A tetőszigetelési munkálatokra az Európai Uniós közbeszerzésen külön tettek ajánlatot, a győztes kivitelező a szekszárdi SZ+C Stúdió Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. lett, aki 35 millió forintért nyerte el a kivitelezést.

A közbeszerzés ismertetésében a tornatermet érintő rész így hangzott:

  • Lapostetőfelújítás
  • A tornacsarnok és a fejlesztő szoba összesen 757 nm felületű lapostetőszerkezetének vízszigetelése, a kapcsolódó vízelvezetési, bádogozási munkák elvégzésével.
  • A lapostetők felújítása során az alábbi feladatokat kell elkészíteni: meglévő 5 cm vtg. mosott kavics leterhelés bontása
  • meglévő 20 cm XPS szigetelés bontása, meglévő bitumenes szigetelés tisztítása, új bitumenes szigetelés készítése teljes felületen 
  • 9 db összefolyó bontása, új építése, bádogozási munkák javítása, meglévő 20 cm XPS szigetelés visszahelyezése (10% pótlással)
  • 1 rtg új geotextília terítése, meglévő 5 cm vtg. mosott kavics leterhelés visszahelyezése

A teljes kiírást és eredményt egyébként ITT lehet megtekinteni.

A baleset

Július 11-én hajnalban a környékről több bejelentés is érkezett egy óriási robajról, amely a Gyakorló iskola környékéről származott. A hatóságok nagy erőkkel érkeztek a helyszínre mivel több bejelentő is erős gázszagról számolt be. A tűzoltók és katasztrófavédők bejutottak az intézménybe, áramtalanították a helyiségeket és több gázpalackot is kihoztak az összedőlt épületből. Mint kiderült, az iskola felújítás alatt lévő tornacsarnokának tetőszerkezete omlott össze. Sérültek szerencsére nem voltak.

Reakciók

Miután már az országos híradások is a balesetről szóltak és minden nagyobb média beszámolt a történtekről, előbb az oktatási intézmény és a tankerület majd a kormányhivatal is megszólalt az ügyben. Az intézmény egy rövid közleményt adott ki a Facebookon, miszerint 

 a kárfelmérés szakemberek bevonásával zajlik, az érintett terület lezárásra került. A Kaposvári Tankerületi Központ megtesz mindent annak érdekében, hogy az intézményben a következő tanévben is a tanulók sportolási lehetősége megoldott legyen. Az épületben egyéb kár nem keletkezett, így ott a felújítási munkálatok zavartalanul folynak annak érdekében, hogy a tanévet a megadott időben kezdeni tudjuk. 

A Kormányhivatal részéről csak annyit mondtak, hogy a baleset ügyében átfogó vizsgálat indult.

Jövő héten tanévkezdés

Ezt követően teljesen megszűnt a kommunikáció minden téren, a nyomozást a háttérben viszont megkezdték a hatóságok. Információink szerint a legutóbbi vizsgálatokból kiderült, hogy súlyosabb a helyzet mint hitték, ugyanis

a leomlott tetőszerkezet olyan súlyos károkat okozott az egész tornatermi épületben, hogy annak lebontása elkerülhetetlenné vált. A kárt a legfrissebb hírek már akár egymilliárd forintra is becsülhetik, a teljes épület elbontásának köszönhetően ez az árcédula csak feljebb fog kúszni.

Mint a képeken is látszik a csarnok oldalsó falai is teljesen megrogytak, hatalmas repedések vannak a még álló falakon így talán még az is csoda, hogy eddig állva maradt az épület. A terület azóta egyébként érintetlen, teljesen lezárták, a bontási munkálatokat a friss képeink tanúsága szerint még nem kezdték meg. Ugyan a tankerület júliusban még ígéretet tett arra, hogy a tanulók sportolási lehetősége a következő tanévben megoldott lesz, az már most látszik, hogy ebben az épületben többé már nem lesz erre lehetőség. Amíg az időjárás kegyes a lurkókhoz kültéren megoldható a sportolás, de ezt követően már  ki kell majd valamit találnia a tankerületnek is. 

 

Ti mit gondoltok a történtekről?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: