2022. 10. 28., Péntek, 15:16

Részegen elütötte a kukásautón álló munkást, meg sem próbált segíteni

Szerencsére a rendőrök elfogták, nemrég pedig 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott, egyúttal 1 év 8 hónapra eltiltották a járművezetéstől.

A Kaposvári Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a férfit, aki úgy ütközött neki egy kukásautónak, hogy sérülést okozott az egyik munkásnak, azonban ezt követően sem szállt ki az autójából.

A vád szerint a hetvenes éveiben járó férfi – miután bort fogyasztott – 2022 augusztusában Barcson úgy ütközött neki egy kukásautó hátuljának, hogy az ott található fém fellépő felcsukódott, és beszorította az egyik munkás lábát.

Bár a vádlott a balesetet követően a helyszínen félreállt, az autójából nem szállt ki és nem nyújtott tőle elvárható segítséget a sérült férfinek.

A helyszínre érkező rendőrjárőrök később megszondáztatták a vádlottat, akit ezután – mivel a légalkoholmérő készülék alkoholfogyasztást jelzett – a Barcsi Rendőrkapitányságra előállítottak. A megsérült munkás nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A Barcsi Járásbíróság a október 12-én megtartott tárgyaláson a váddal egyezően mondta ki bűnösnek a vádlottat, és vele szemben 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki, egyúttal 1 év 8 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A bíróság ítélete – mivel azt az ügyészség, a vádlott, és a védő is tudomásul vette – nyomban jogerőre emelkedett.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: