2022. 05. 27., Péntek, 10:35

Megállás nélkül hajtott el a baleset helyszínéről, később ittasan is vezetett

Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben.

A 24 éves sofőr – aki „B” kategóriás jogosítvánnyal soha nem rendelkezett – 2021. decemberében Nagybajomban hajtott autójával, amikor egy vezetéstechnikai hiba miatt a nedves úttesten megcsúszott, és a szemközti sávba átsodródva nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő másik kocsi bal oldalának.

Az ütközés következtében a másik autó megpördült, és az eredeti menetirányával ellentétes helyzetben állt meg. A balesetben a vétlen sofőr autójában utazók – egy nő és egy gyermek – könnyű sérüléseket szenvedtek, azonban

a vádlott anélkül hajtott el a helyszínről, hogy a sértettek állapotáról meggyőződött volna.

Emellett ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt is felelnie kell a bíróság előtt, mivel

az általa okozott baleset után alig három héttel egy másik autóval szállította két testvérét úgy, hogy előtte szeszes italt fogyasztott.

Gratula!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: