A régi időkben még sokkal gyakoribb volt, hogy néhányan szinte egész életüket egyetlen munkahelyen dolgozzák le, vagy legalábbis 5-10 akár 15 évet húznak le egyazon vállalatnál. Ma ez már szinte elképzelhetetlen, ezért is akadt fel a szemünk mikor azt hallottuk, hogy egy kaposvári család tagjai összesen már több mint 150 éve vannak a Kométánál.
Bele is telt kis időbe, mikor találkoztam a család három tagjával míg kimatekoltuk a pontos számot, de végül megállapodtunk a 155 évben, amelyet a Nagy családból az apuka és anyuka, a két gyermekük és az ő párjaik húztak le közösen a kaposvári Kométa berkeiben. Ferenc, a vágóhíd oszlopos tagja 47 éve van a helyén, felesége 41 évet dolgozott a cégnél, gyermekeik közül Kriszta a 21. évet kezdi meg, testvére Attila pedig 16 éve van a cégnél.
Ezek a számok már önmagukban is megsüvegelendők, ám itt még nem számoltuk Kriszta és Attila párjait, akik szintén a Kométa alkalmazásában vannak, László 21 éve, Eszti pedig 9 éve. Belekeveredtetek a számokba? Nem csoda, ezért írtuk már az elején, hogy mi is legalább tíz percig fejtegettük a pontos évszámot, majd rátértünk a Nagy család történetére, melyben Kriszta, Attila és Eszter volt a segítségünkre.
Kriszta, Attila, nálatok már gyerekkorotokban el volt döntve, hogy ott fogtok dolgozni, ahol a szüleitek, vagy az élet sodorta a Kométát az utatokba?
Attila: Nem, ez nálunk nem így volt, csak így alakult. Az én esetemben édesanyám jelezte számomra annak idején, hogy a cégnél van egy lehetőség, embert keresnek, ami akkoriban azért volt nagy szó, mert ilyen csak akkor fordult elő ugye amikor valaki kiesett. Még fordított világban éltünk, nem úgy volt, mint most, hogy mindenkinek van lehetősége dolgozni aki akar, hanem tényleg csak ilyen esetekben, amikor valaki valamiért kiesett lehetett elcsípni egy-egy jó állást. Nem volt szülői nyomás, akkoriban épp nem csináltam semmit, csak mellékállásom volt, és már akartam magammal kezdeni valamit, hát megpróbáltam és sikerült. Bár megmondom őszintén akkoriban nem gondoltam, hogy sokáig itt leszek, úgy voltam vele, majd amerre visz az élet de hát látod, most 16 év elteltével itt ülünk.
Kriszti: Az esetemben sem volt nyomás apuéktól, úgy kerültem ide, hogy mikor elvégeztem a húsipari technikumot édesapám megkérdezte az akkori termelési igazgatót, hogy lesz e mostanában felvétel. Mivel a válasz igen volt már jelentkeztem is, és akkoriban szinte minden végzőst, akinek meglett a vizsgája már vitték is a csontozóba dolgozni.
Kriszti: Igen nálam ez tudatos választás eredménye volt.
Attila: Ezt viszont én mondanám el, mert tisztán emlékszem, hogy történt gyerekkorunkban! Mikor a tesóm az élelmiszeriparit végezte épp és szakosodnia kellett, édesapánk bevitt mindkettőnket a céghez. A tesóm már középiskolás volt én még csak az általánost tapostam, gondolhatod mekkora élmény volt mindkettőnk számára. Akkor voltunk talán először a Kométánál, végigjártuk az egész üzemet, ami segített is a Krisztinek a szakosodást illetően. Mire végeztünk már tudta, hogy ez lesz az irány, pedig aztán ott még azt kérdezte a szalag mellett, hogy apu, miért foltos a virsli, pedig az csak a fenyőfa volt a csomagoláson, amely a cégelőd logója volt.
És azóta azért egyikőtök sem ott van, ahol akkoriban elkezdte.
Kriszti: Nem, már mindketten más egységnél vagyunk, én a csontozóban kezdtem, bár hozzátenném, diákmunkásként még a csomagolóban is dolgoztam 16 évesen, aztán átkerültem a technológiára, egyre több feladat, majd újabb lépés, és immár a termelési igazgatóságon vagyok. Talán elmondhatom, hogy az üzemen belül a tanulmányaim alatt és azóta, hogy itt dolgozom szinte már minden területen megfordultam.
Attila: Én fizikai munkásként kezdtem, a szalámi érlelőben voltam. Keményen dolgoztam és fejlődtem folyamatosan, így előbb csoport majd műszak végül üzemvezető lettem, tavaly óta pedig már termékmenedzserként vagyok a cégnél. Szerencsére mindig volt valami lehetőség, hogy más pozíciókban próbáljam ki magam, így kerültem most a marketing osztályra is.
És a párod is ott dolgozik, Eszti te miként kerültél a Kométához?
Eszti: Én előtte Budapesten dolgoztam az autóiparban, majd mikor itt, a Kométában ügyvezetői asszisztenst kerestek akkor jelentkeztem és szerencsére fel is vettek. Nagyon örültem, hogy ide kerültem, jól éreztem magam a munkakörömben, beszélhettem idegennyelveket, gyakorolhattam, fejleszthettem őket, ráadásul sokrétű is volt a feladatom, jó rálátást adott a cég teljes életére, mindennapjaira, így nagyon izgalmas szakasz volt az életemben. Mikor felajánlották, hogy próbáljam ki magam más területen is igazából nem nagyon akartam beleegyezni, hiszen nagyon szerettem azt, amit csináltam, de több potenciált láttak bennem, és végül váltottam is, amit nem bántam meg. A mostani minőségügyi területen az eredeti képesítésem, végzettségem használhatom egy izgalmas területen, ahol szintén nagyon sokat tanultam és fejlődtem.
Engem ez motivált mindig is a Kométánál, mindig volt lehetőség tanulni, fejlődni, sosem áll meg itt az élet.
Ráadásul ti itt is ismerkedtetek meg Attilával házon belül igaz?
Attila: Így van, Eszti a termelési irodába került és tudniillik, mi ott kávéztunk reggelente a tesómmal, ő pedig rendre hozzánk csapódott. Az évek során előbb barátság alakult ki köztünk, hiszen bent inkább a munkáról volt szó, nem nagyon tudtunk cseverészni, erre csak az év végi karácsonyi vacsoránkon került sor először.
Akkor Kriszti volt a kapocs?
Attila: Azért ne túlozzunk.
Kriszti: Pedig így van, én főztem a kávét, ők itták! Nem én voltam az oka, csak az előidézője, hogy megismerkedhettek hála nekem!
Attila: Előtte is kávéztunk már, az Eszti csak becsatlakozott, hiszen három adagos volt a kávéfőző, hát kinek adtuk volna?
Eszti: Milyen apróságokon múlik az élet látod?
Mindhármótokban közös, hogy a kezdetek óta más és más pozíciókba kerültetek, lépdeltetek felfelé úgymond a ranglétrán. Ez minek köszönhető, családi vonás?
Kriszti: 21 év alatt 3 különböző pozícióban is megfordultam, mindig is szerettem azt, amit épp csináltam. Édesapám példáját követtem mindig, neki ez volt az első munkahelye és még mindig itt van és itt is lesz. Emlékszem nekem annyit mondtak csak a szüleim mielőtt idekerültem, hogy Kriszti,
nem szabad feladni, csinálni kell.
Attila: Ahogy én is, így a kérdésedre válaszolva igen, családi vonás. Mi láttuk, hogy a szüleink ennyi éven keresztül dolgoztak egy cégnél, akármilyen nehézségek jöttek vagy az ő vagy a cég életében, mindig kitartottak. Ez számunkra is követendő példa volt, így nevelkedtünk. Nem kell az első adandó alkalommal elmenekülni, feladni a dolgokat, csinálni kell és akkor mindig jobbra fordulnak a dolgok.
Ez eredményezte az előre lépéseteket is?
Attila: Ha valaki jól dolgozik, szorgalmas akkor értékelik. Itt nem számít ki kinek a kicsodája, csak a teljesítmény számít. Úgy gondolom, aki szeretne kicsit többet elérni, fejlődni, annak a Kométánál megadják a lehetőséget, elég csak a saját, vagy a családom példáit megnézni. Sőt, az üzem legtöbb vezetője is gyakorlatilag a saját területéről került ki, ritka az, aki máshonnan került volna vezetői pozícióba. Nekem anyukám mondta azt, mielőtt jöttem, hogy fiam, ne hozz rám szégyent. Azt hiszem ezt végül sikerült teljesítenem.
A gyerekeitek is viszik majd tovább a “családi” bizniszt?
Kriszti: Nálunk 12 éves ikrek vannak és nem beszélgettünk még komolyabban erről. A foci az nagyon megy, azt már tudjuk, viszont már felfedeztem, hogy a családi disznóvágásokon egyikük a nyers hús területen, másikuk pedig a töltéskor van nagyon képben. Szeretik a procedúrát, ismerik a sertés részeit már pontosan, így a szakma már eléjük került, hogy elindulnak-e az úton, az már a jövő zenéje.
Attila: Nálunk még korai, de nem is fogjuk egyáltalán megpróbálni terelni a piciket. Talán egyikük mezőgazdász lesz, mert a traktorokat nagyon szereti, és azt is tudják, hogy apa a virsligyárban dolgozik, de ennyi.
Eszti: Nem fogjuk befolyásolni őket a jövőben sem, első körben derüljön ki az érdeklődésük, tudjuk meg milyen képességeik vannak, mi iránt fogékonyak és abban majd segítjük őket. Az, hogy miként alakul majd az élet nem tudjuk, és nem is akarunk nagyon gondolkodni ezen, mi csak
példát akarunk nekik mutatni kitartás, szorgalom és elkötelezettség terén, hogy mindezeket milyen területen kamatoztatják majd, az már az ő dolguk.
Ki tudnátok emelni egy nagyon kedves emléket a Kométából?
Kriszti: Számomra meghatározó élmény volt mikor a céghez kerültem. A csontozóban kezdtem és azonnal futótűzként terjedt az üzemben, hogy az én édesapám a Feri bácsi, akinél ugye minden szakmunkás a vágóhídon volt betanulni. Onnantól már mindenki nekem szegezte a kérdést, hogy ne már, tényleg a Feri bácsi az apukám? Nem is mertek hozzám szólni vagy kekeckedni ne aggódj. Engem is ő tanított be igazából, az életem azon szakasza is, mikor vele dolgozhattam közvetlenül meghatározó volt számomra.
Attila: Nekem egyet nagyon nehéz lenne kiemelnem, a rengeteg közös program, sportrendezvények, UltraBalaton, farsangi félmaratonok és még sorolhatnám a közösségi programokat. Első emlékem is nagyon kedves számomra, mikor még gyerekként mentünk apuval az üzemben, és alig mertünk átmenni a perzselők között. Ott van még az állandó versenyzés, mint amikor a szalámi érlelőbe kerültem és mindenki jobb volt nálam, viszont én mindenkit le akartam győzni. Egy év alatt a teljesítményemmel sikerült is, akkor aki korábban a legjobban dolgozott talán még sírva is fakadt.
Köszönöm szépen ezt az emlékezetes beszélgetést, és ha jól hallottam, nemcsak az eltöltött éveket, hanem a hónap/év dolgozója díjakat is gyűjtitek a családban, amihez külön gratulálok és további sikeres Kométás éveket!
