2020. 08. 17., Hétfő, 11:39

Itt a pontos lista - Somogy az élmezőnyben az iskolai bűncselekmények terén

Szeptember elejétől indul Magyarországon az iskolaőr program Magyarországon melynek kapcsán a 24.hu kikérte a rendőrségtől az iskolai bűncselekményekre vonatkozó statisztikákat az elmúlt évekkel kapcsolatban. 

Összesen 491 magyar intézménybe állítanak iskolaőröket az új tanévben, ebből Somogyban 42 helyen - 27 köznevelési intézményben, és 15 szakképzési intézményben - találkozhatnak majd velük a diákok. Megyei bontásban ez egész kirívónak számít, csak Borsod előz meg minket a maga 76 iskolájával. 

Országosan az elmúlt három évben rengeteg iskola bűncselekmény történt, 2017-ben 341, 2018-ban 227, 2019-ben pedig 145 esetben indult eljárás a tettesek ellen. Somogy megyében összesen 39 alkalommal volt rá példa, ami országos viszonylatban a 6-7. helyhez volt elég, hiszen Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is ugyanennyit tartanak nyílván. 

Ezek az esetek egytől-egyig rendőri eljárásban regisztráltak, vádemeléssel befejezett bűncselekmények, amelyek bántalmazással járhattak. Három éve ezekből Somogyban 18 történt, két éve 6, tavaly pedig 15.

A további információk alapján az is kiderül, hogy sokkal több esetben volt szükség rendőri beavatkozásra azokban az esetekben, mikor a diákok között történt incidens. Megyénkben 29 alkalommal diák-diákkal balhézott össze, és 10 egyéb iskolai bűncselekmény történt, ide számolják azon eseteket is mikor a diák a pedagógussal került konfliktusba.

Ti gondoltátok volna, hogy ennyi bűncselekmény történt a somogyi iskolákban?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: