2019. 08. 13., kedd, 07:16

Somogybabod az első az országban az egy főre jutó ittas vezetésben

"Somogy a műfaj királya"-írja a 24.hu megyénkről, ugyanis az általuk kikért adatok alapján, amit az Országos Rendőr-főkapitányságtól kaptak, hazánkban első helyen állunk az egy emberre jutó ittas vezetésben, de ez nem minden, ugyanis Somogybabod az abszolút aranyérmes a részegen a volán mögé ülő vezetők tekintetében Magyarországon. 

A falunak minden tizedik lakosára jutott egy ittas vezetés a 2019-es év első felében, ennek egyik legfőbb oka az lehet, hogy Babodon rendezik meg minden évben az Offroad Fesztivált, az oda érkező vendégek pedig könnyelműbben ülnek a volán mögé alkoholmámorosan. 

 

 

A 24.hu a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságot is megkeresték az ügyben, akik ezt a választ adták számukra:

Az idei évre is jellemző volt, hogy a fesztivál ideje alatt a településen megnőtt a gépkocsiforgalom, elsősorban a rendezvény résztvevői és az oda látogatók miatt. Ezzel párhuzamosan a nyári idegenforgalmi szezonban is emelkedik az átmenő forgalom az érintett útszakaszon. A fenti tényezők közrehatásának arányában az ittas vezetés miatt indított eljárások száma is megnövekedett.

 

 

Ám Kaposvárt sem kell félteni, hiszen a nagyvárosok tekintetében is jócskán bent vagyunk az első 10 között, míg Szeged vezet eddig 2019-ben, városkánk a 8. helyen áll, ugyanis januártól júniusig összesen, az ORFK-összesítése alapján 53 bűncselekmény, illetve 47 szabályszegés történt eddig. 

 

Somogy pedig ahogy írták "a műfaj királya", ugyanis országosan vezetjük a ranglistát, ebben az évben ittasan 670 autóst kaptak el, ebből 248 volt szabálysértéses, 422 pedig olyan ember, aki tényleg részegen ült a volán mögé, ezért bűncselekményként kezelik az ügyét. 

 

 

Made with Flourish

 

 

És vajon hány olyan lehetett, aki bedobott pár sört, csak nem kapták el a zsaruk?

 

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: