2019. 08. 02., péntek, 11:29

Ez már tényleg sok - Privát beszélgetéseinkbe érkezhetnek reklámok a Messengeren

Ugyan kedvenc üzenetküldő appunkban eddig is voltak hirdetések, ám ezek csak az ismerőseink között jelentek meg, hamarosan viszont lehet, hogy egyel beljebb lépnek.

És ott már bizony zavarni fognak. Privát beszélgetéseinket vette ugyanis célkeresztbe Mark Zuckerberg csapata, és az előzetes tervek szerint az üzenetváltásaink között vetődhetnek fel majd a jövőben a hirdetések. Azt eddig is tudtuk, hogy a Facebook minden létező felületet értékesíteni akar, de az, hogy már a privát beszélgetéseinkbe is becsempészik a reklámokat már kicsit zavaró.

 

Ahogy a terveken is jól látni, a két ismerős épp a Grand Canyonról beszélget, amikor beúszik egy ahhoz kapcsolódó reklám.

Az újdonság még a tesztfázisba sem került, csak egy koncepciórajz látott napvilágot, amelyen más, aggodalmat keltő információ is kirajzolódik. Hiszen ezek szerint az alkalmazás algoritmusa figyeli majd beszélgetésünket, és ahhoz kapcsolódóan ad majd be bizonyos hirdetéseket. Ez azért már tényleg para, hiszen ez adatvédelmi szempontokból is megkérdőjelezhető, nem beszélve arról, hogy így akár a privát beszélgetéseinket is naplózhatják.

Ennek azért már tényleg nem örülnénk…

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: