2019. 07. 17., szerda, 10:01

Ezt ki gondolta volna? 4 éves lett a 74nullanulla!

Mondjuk mi igen, bár ehhez a csoporthoz nem sokan tartoztak online magazinunk indulásakor. Viszont ebből is látszik milyen elhatározással indultunk anno, hogy mindez máig kitart, hiszen nézzétek csak, még mindig itt vagyunk!

2015 júliusában indítottuk útjára aprócska oldalunkat, azóta pedig már annyi minden történt velünk, hogy egy teljes regényt pakolhatnánk össze belőle. Ehhez azonban most nincs nagyon érkezésünk, ezért inkább csak a legemlékezetesebb pillanatokat elevenítenénk fel gyorsan, mint például a Nemzetközi Melltartó Nélküli Nap honosítását, melyet máig összesen több mint 300 ezren olvastak el nálunk, vagy a Hazakísérő Telefon országos szintű megismertetését, hiszen mikor mi először írtunk róluk, alig ezren ismerték, azóta pedig már egy sikeresen futó, alapítványt felállító segélyszervezet. Nem csoda, százezren olvasták el a sztorit.

 

Az első évet még a Kossuth téren ünnepeltük veletek

Videóink terén is alkottunk mindig, egy országgal ismertettük meg a Gyékényesi Tó alján pihenő motort, de mi mentünk utána annak is, hogy miért Dombóvár az ország pornófővárosa. Talán a legbüszkébbek arra a kezdeményezésre vagyunk, mely során minden év decemberében, rászoruló kaposvári családok karácsonyát tesszük szebbé, hiszen A Nagy Kaposvári Összefogás során már több tucatnyi családnak segítettünk több millió forint értékű tárgyi adománnyal.

 

A másodikat az Eleven Kultúrbisztróban

Talpalunk tehát rendesen már évek óta, ám egy rossz hírrel is szolgálhatunk. Idén, az elmúlt évekkel ellentétben nem tartunk nagy dáridót születésnapunk alkalmából, ezt csak szűk körben üljük meg majd a napokban, ám ennek elég egyszerű oka van.

 

Míg a harmadikra a Desedán került sor

Jövőre egy elég nagy dobással készülünk számotokra, hiszen mégiscsak 5 évesek leszünk, ami azért már tényleg nem semmi egy online média életében, így inkább 2020-ra készülünk, és akkor remélhetőleg mind együtt verjük majd ki a falakat.

 

A negyediket pedig csak itt köszönjük meg nektek!

Retrózhatnánk, emlékezgethetnénk, hogy mi minden történt velünk, ám aki követ minket rendszeresen, az pontosan tud mindent. Ezért pedig nem lehetünk elég hálásak, szeretnénk is köszönetet mondani MINDEN egykori/jelenlegi/jövőbeni olvasónknak, aki már legalább egyetlenegyszer a 74nullanulla oldalára lesett, megnézett egy videót, átgörgetett egy cikket, rácsodálkozott egy galériára. Nélkületek nem tartanánk ott ahol, sőt, nem lennénk sehol, így ezt a 4 évet érezzétek egy kicsit magatokénak is, hiszen ez a siker, a közös ügyünknek tekinthető.

 

Köszönjük nektek!

 

Azért pedig, hogy a jövőben még inkább a ti kedvetek szerint alakítsuk a tartalmakat, válaszoljatok néhány egyszerű kérdésre aszerint, hogy mikről szeretnétek tájékozódni a jövőben a 74nullanulla oldalon!

Természetesen az egyéb ötleteket is várjuk Facebook üzenetben, e-mailben, vagy kommentben!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: