2019. 07. 15., hétfő, 13:53

Szenzációs teljesítmény! Kaposvári játékos is van a világbajnok magyar csapatban!

Jelenleg a PSG-t erősítő brazil sztár, Neymar hozott létre tavaly egy versenysorozatot, amely a Neymar Jr’s Five nevet kapta, és amelynek bajnokai a hétvégén a magyar Zsírkréták lettek!

 

A magyar csapat a világdöntőben 2-0-ra verte a spanyolokat, így ők emelhették magasba a személyesen Neymartól átvett trófeát, ezt követően pedig összemérhették tudásukat a brazillal és barátaival egy tét nélküli mérkőzés során. Ekkor kapták meg, pont a PSG játékosától első góljukat is a csoportkörök óta, hiszen korábbi ellenfeleiknek mindeddig nem sikerült bevenni a magyar kaput. A kieséses szakasz során a Braziloknak, a Japánoknak és a Románoknak is 5-öt gurítottak, a döntőben a spanyolokat már csak 2-vel küldték haza.

 

A kaposvári Weimann Richárd a kép jobb szélén

A magyar csapat tagja a kaposvári Weimann Richárd is, aki így első kézből csodálhatta meg a brazil tudását, amely valószínűleg örök élmény marad számára.

 

 

A női vonalon is történtek érdekességek, a csajoknál a világdöntőt a szlovákok nyerték így ők is kiérdemelték a kupát Neymartól. Úgy tűnt, nincs túl nagy tapasztaltuk az ünneplésben, hiszen a csapatkapitány olyan lendülettel és irányban emelte a magasba a trófeát, hogy leütötte azzal csapattársát. A lányt ápolni kellett, mindez viszont nem érdekelte a csapatkapitányt, aki tovább lelekendezett a kupával a kezében.

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: