Beküldés
Lélegzetelállító pillák, letisztult környezet, precizitás - Benéztünk az Adri Pilla Barba

2019. 06. 24., hétfő, 09:45

Lélegzetelállító pillák, letisztult környezet, precizitás - Benéztünk az Adri Pilla Barba

Több hónapja szemezgetünk már mind a Facebookon, mind az Instagramon az Adri Pilla Bar által készített gyönyörű munkák fotóival, így gondoltuk, ideje lenne próbára tenni a hölgy szakmai tudását élőben is...

 

Nem is kellett messze mennünk, hiszen az Adri Pilla Bar a város szívében, a Zárda utcában, a Katolikus Gimnáziummal szemben található. A minimalista dizájn már elsőre szemet szúr, nincsenek hivalkodó tárgyak vagy színek, a szalonban mindennek meg van a maga pontos helye, a berendezés letisztult, a kiegészítők a képekkel együtt pedig barátságos hangulatot keltenek az emberben. 

 

 

A komplikált vendégek táborát erősítve, legyen szó a szépségipar bármely szegletéről, szeretjük tudni, hogy kinek a kezei közé is engedjük magunkat. Wimmer Adri, ezen a teszten is gond nélkül átment, hiszen még 2017-ben az ország egyik legjobb képzésének tartott Szempilla Akadémia oktatásán végezte el az alapképzést, ezt követően pedig ugyanitt a duplázott, és a volume technikát is elsajátította.  

 

 

Ám azóta sem unatkozott, hiszen márciusban híre érkezett annak, hogy Simon-Lendvai Hajnalka által vezetett Lash Style Academy oktatója lett a kaposvári Csutorás Zita, akihez azonnal jelentkezett is Volumen oktatásra.

 

 

 

Ez egy olyan szakma, ahol up-to-date-nek kell lennünk. Tudtam, hogy egy perfekcionista, profi csapat oktatójától fogok tanulni, aki a legjobbat fogja kihozni belőlem, ami be is bizonyosodott.

 

Adri minden általa használt termékre nagy hangsúlyt fektet, ezért kizárólag minőségi, kiemelkedő kategóriába sorolható ragasztóval, primerrel és pillával dolgozik, amit a Lash Style Academytől szerez be.

 

 

A Pilla Barban jelenleg 1D-től kezdve a 4D technikáig minden szerepel a felhozatalban, amik közül a legnépszerűbb a duplázott technika. Nem szabad megfeledkeznünk - főleg így a nyári szandálos időszakban - a szolgáltatások között szereplő pedikűrről sem, hiszen Adri a pillák mellett gyönyörű géllakkos darabokat is készít. 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Adri Pilla Bar - Kaposvár (@adripillabar.kaposvar) által megosztott bejegyzés,

 

 

Mi is a duplázott technikájú pillások táborát szerettük volna erősíteni, mivel jobban preferáljuk a természetes hatású, nem feltűnően kirívó szempillákat. Adri játszi könnyedséggel helyezte fel egyik darabot a másik után, az építés minden területén érezhető volt precizmusa annak érdekében, hogy a vendég a teljes megelégedéssel távozzon az üzletből. 

 

 

A városban ár-érték arányban kimagaslóan jó szempillát kaptunk az Adri Pilla Bar-ban, amik köszönő viszonyban sincsenek a ronda, műanyag, vastag darabokkal, hiszen gyönyörűen vékonyak, szerelembe is ejtett minket a végeredmény. Jövünk még!

 

 

Ráadásul most nektek is lehetőségetek nyílik nyerni egy pillázást Adritól, amire egyik barátnőtöket magatokkal vihetitek pedikűrözni! Ne hagyjátok ki!

Skacok, Fontos! Ha nem akartok lemaradni a híreinkről Facebookon, pipáljátok be a "Megjelenítés elsőként" funkciót!