2019. 06. 21., péntek, 12:01

Katasztrofális állapotok a Balaton szabadstrandjain a felújítások és a viharok miatt

A strandolókban is nagy felháborodást keltett, hogy júniusban álltak neki felújítani a szabadstrandot Fonyódon, aminek hangot is adva posztoltak a Facebookra képeket a munkálatokról. Ám mint kiderült, nem csak az Árpád Strandon fogadja hasonló állapot a fürdőzni vágyókat. 

A szabadstrandok renoválására és korszerűsítésére a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatában nyerte el a pénzt több déli parti város, így Fonyód, Lelle, Boglár, Fenyves és Máriafürdő is. A tervek szerint a nyári szezonra már elkészültek volna a munkálatokkal, ám sajnos megcsúsztak a munkálatokkal az elhúzódó közbeszerzési eljárások és a májusi esőzések miatt. 

 

Mi személy szerint támogatjuk a fejlesztéseket, hiszen ki ne szeretne szuper környezetben napozni vagy sportolni a Balaton part mentén, ám az már problematikus, hogy ezt a közeljövőben az említett települések partszakaszain nem tehetjük meg, hiszen szinte háborús állapotok uralkodnak. 

A 24.hu fotósa végigjárta a déli part több strandjának környékét is, mutatjuk, hogy álltak június 18-án a munkálatok az egyes helyeken: 

 

Balatonfenyves


Balatonlelle

 

Fonyód-Fonyódliget

 

Balatonboglár

Van olyan strand közte ahová mostanában terveztetek fürdeni menni?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: