2019. 05. 28., kedd, 13:33

Csütörtökön Kaposváron is ingyen parkolhatsz!

De csak akkor, ha a Parkl alkalmazást használod.

A fiatal magyar fejlesztők mobilalkalmazása óriási népszerűségnek örvendett az elmúlt években Budapesten, így nem csodálkozunk, hogy a szolgáltatásukat a srácok az egész országra kiterjesztették. A Parkl segítségével könnyen és gyorsan találhatunk parkolóhelyet a fővárosban, hiszen olyan irodaházak, szállodák vagy társasházak mélygarázsaiba nyerhetünk bejutást, ahová korábban egyáltalán nem, ráadásul mindezt nevetségesen olcsón tehetjük meg.

 

 

Az alkalmazás most még tovább fejlődött, megjelentek a saját elektromos töltőik és a közterületi parkolási lehetőségeik az egész országban. Nem kell tehát az automatához futkosni sőt, parkolóhelyet sem kell keresni, az alkalmazáson belül mindent el lehet pillanatok alatt intézni bárhol is legyünk Magyarországon.

 

 

A cég a fejlődéseket egy igencsak hivalkodó akcióval ünnepli csütörtökön, hiszen ingyenessé teszi a parkolást az egész országban! Aki az alkalmazáson keresztül intézi tehát városunkban ezen a napon a parkolást, annak egy forintot sem kell fizetnie, mindent a Parkl csapata áll számára. Annyi csak a dolgunk, hogy az alkalmazás letöltése után beregisztrálunk, majd a PARKL1 kódot bepötyögjük a Kuponok menüpontba, így 2000 forintig május 30-án ingyen parkolhatunk.

 

Ötletes reklám, az egyszer biztos.

Töltsd le te is: iOS - Android

 
Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: