2019. 03. 26., kedd, 15:49

Kaposváriként az ország legkedveltebb baristái közt - Bíró Bencével beszélgettünk

2018-ban a Kávékorzó Független Kávémagazin az ország 10 legkedveltebb baristája közé sorolta a kaposvári Bíró Bencét, aki az elmúlt években a fővárosban tevékenykedett, de előfordul, hogy az itthoni kávézók egyikében is megjelenik a pult mögött. A múlt héten épp az Eleven Kultúrbisztróban alkotott, ki is faggattuk hát gyorsan erről az izgalmas világról, amelybe néhány éve belecsöppent.

 

Mikor kezdtél ezzel a szakmával foglalkozni?

Nagyjából 3 éve vagyok barista, előtte Kaposváron kosárlabdáztam, kisebb nagyobb sikerekkel. 2013-ban hagytam itt a szülővárosom, ekkor csatlakoztam a pesti MTK ELITE csapatához. Ott 3 évig toltam, majd azt éreztem, hogy a civil életben is kellene valamit alkotnom. Rengeteget jártunk kávézni a csapattársakkal, és nagyon megtetszett ennek az egésznek a feelingje, ez a kávékultúra, ami ugyan még nincs kiforrva Magyarországon de véleményem szerint jó úton haladunk. Kíváncsivá váltam, hogy milyen is lehet a pult, vagyis a kávé másik oldalán állni, ezért kicsit belemélyültem a szakmába. Elmentem egy pár hetes barista képzésre, majd szerencsére egy nagyon jó helyre kerültem, ahol a munkatársaimtól rengeteget tudtam tanulni.

 

Mit értettél azon, hogy a kávékultúra még nincs itthon kiforrva? ​

Érdekes ez az egész, az újhullámos kávézás, meg maga az, hogy menjünk el kávézni, de tudjuk is pontosan azt, hogy mit iszunk, pár éve gyűrűzött csak be hazánkba. Az emberek már érdeklődőbbek az iránt, hogy mit is isznak, honnan származik a kávé és hogyan készítik mint pár évvel ezelőtt. Ennek nagy jövője van itthon, van fejlődési potenciál a kávékultúránk előtt.

 

 

Budapesten kívül mi a helyzet?​

Vidéken talán Szekszárdon van az ország leghozzáértőbb embere a szakmában, ő pörkölőként is dolgozik, ezért is az a város a vidéki kávézás fellegvára. Már egyre több helyen nyílik újhullámos kávézó, ami igényes arra, hogy mit is ad el, és a vendégeknek is fontosabb már, hogy mit kapnak. Kaposváron is vannak helyek ahol nagy figyelmet fordítanak arra, hogy milyen kávét, és milyen módon adják oda a vendégeiknek, ami szerintem az egyik legfontosabb ebben a szakmában.

 

Nem mindenhol figyelnek erre?

Sok kis apró nüanszon múlhat az, hogy milyen kávét kapsz. Ha nem olyan szakértelemmel csinálják, akkor már nem is lesz az igazi, ha nem 100%-ig ért hozzá valaki, akkor már érezhető azon, amit kapunk. Ez a legnagyobb probléma egyébként szerintem a kávézóknál jelenleg, hogy valaki nyit egy tök jó kávézót, menő design, jó felszerelés, erre olyan embert tesz a pult mögé, aki szinte nem is ért hozzá, így máris borul az egész. Egyértelmű, hogy kevés a jó munkaerő, aki ért is hozzá és szenvedéllyel csinálja, nincs nagyon utánpótlás, így nehéz ügy ez.

 

 

Mi kellene ahhoz, hogy legyen mindenhol egy jó barista?​

Ehhez kell több tanfolyam és az, hogy szívvel lélekkel álljanak hozzá az újoncok, hogy ha ezt szeretnék csinálni, akkor képezzék magukat annyira, hogy a saját maguk mércéje szerint olyan munkát adjanak ki a kezükből, ami nekik is jól esne és ők is elvárnák. Bár ez minden szakmában szerintem létszükséglet.

 

Egy tavalyi országos közönségszavazáson bekerültél Magyarország 10 legkedveltebb baristája közé. Nagy sikerként könyvelhető ez el?

Mindenképp. Amikor elkezdtem a szakmát abban az évben a munkahelyemen hallottam erről a szavazásról, hogy miként választják ki a legjobbakat. Akkor a munkatársamat, a kávézót ahol dolgoztam, és a kávét is, amit árultunk szintén beválasztották a TOP 10-be. Ekkor határoztam el, ha lesz valaha kávézóm, akkor én ezen a listán szerepelni akarok. Első lépésként ez is nagy dolog, hogy baristaként ott vagyok a legkedveltebbek közt. Valamilyen szinten összefügg azért a legkedveltebb és a legjobb, hiszen ha valaki kedvel valamit, az annyira rossz nem lehet, főleg ha ennyien…

 

 

Tervek a jövőben?​

Most váltottam munkahelyet Budapesten, egy másik kávézóba kerültem, így nem tudom pontosan még, hogy mit hoz a jövő. A tervem természetesen az, hogy saját kávézóm legyen, ami elég nagy munka, hiszen ezzel rengeteg dolog összefügg, millió szegmensből áll, oda kell rendesen figyelni, de azon vagyok minden erőmmel, hogy beletanuljak, és minden részletében otthonosan mozogjak. Mindezek mellett természetesen még dagadnia kell annak a malacperselynek, addig is rövidtávon minél jobban képezni szeretném magam, magasabb szintre eljutni, amire tökéletes lesz az a balatoni barista verseny, ahol majd szintén megmérettetem magam, ezáltal pedig lehetőleg szakmailag feljebb juthatok.

 

 

Mindehhez sok sikert kívánunk Bence!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: