Beküldés

2019. 02. 06., szerda, 13:59

Magyarország legveszélyesebb helyei között egy somogyi falu

Az elmúlt években jócskán visszaesett Magyarországon a bűnözési ráta - derül ki a Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattárából. Ám lopásokkal, betörésekkel és gyilkosságokkal is jócskán találkozik az ember hazánkban, ezeket pedig most egy átfogó térképre gyűjtötték, amiből kiderül, hogy melyek Magyarország legveszélyesebb helyei.

2018 első feléről szól a kiadott statisztika, amiben külön táblázatba sorolták a kiemelkedően magas bűnözési rátával rendelkező helyeket. A tavalyi év első felében a súlyos bűncselekményekre koncentrálva - megelőzve Budapest bármely kerületét - a harmadik helyet szerezte meg a listán Somogyzsitfa. 

 

 

A faluban fél év alatt tavaly 28 súlyos bűncselekmény történt, ez pedig az 562 lelket számláló hely esetében azt jelenti, hogy minden 20. emberre jutott egy bűntett. 

 

 

Ám megnyugodhatunk, hiszen kicsiny városunk az országos listán - mely a nagyobb városokat gyűjti össze - nagyon hátul kullog és a legveszélyesebb megyék között sem szerepelünk, hiszen megelőz minket Heves és Borsod-Abaúj Zemplén is, na meg a főváros. 

 

Ti biztonságban érzitek magatokat Kaposváron?

Skacok, Fontos! Ha nem akartok lemaradni a híreinkről Facebookon, pipáljátok be a "Megjelenítés elsőként" funkciót!