Beküldés

2019. 02. 05., kedd, 13:30

A kaposvári állatkert, a bringaverseny és a két tigris

1987 májusának egyik utolsó reggelén több mint 3000 biciklis gyülekezett izgatottan a Kaposvári Sportcsarnoknál, hogy letekerjék a Fészek Áruházig tartó távot. Az esemény egy Szeged és Kaposvár közti tévés vetélkedő és egyben gyereknap része volt, a tétje pedig nem csekély: a győztes város egy állatkert létesítésére szóló alapítványt nyerhetett 100 ezer forint támogatással.

3000 Csepel, töltött csirkecombok és Neoton Família

A start előtti feszült pillanatokban készült felvételek igazi kordokumentumok, melyeken több népszerű Csepel kerékpár feltűnik - Camping, Tacskó, Mátra, a menőbbek alatt BMX -, na és persze megfigyelhetjük a rendszerváltás előtti évek standard divatját, úgymint élre vasalt naci kontra szabadidő felső, és a mindkét nem számára egyenlően előnytelen madárfészek frizura.

 

Nem ez volt a két város közötti vetélkedő egyetlen versenyszáma, töltött csirkecomb-sütő, hetesrúgó- és váltóversenyre is sor került A Televízió "Miénk ez a nap" című egész napos műsorán. További izgalmas feladatok is színesítették a két városban párhuzamosan futó eseményt, például a lakóknak ismert zenészeket kellett megkeresniük. A beszámolók szerint a kaposváriak "fergeteges gyorsasággal" találták meg a Neoton Família tagjait.

 

Bátaiéknál így készült a verseny-töltött csirkecomb

A megnyert-elvesztett verseny

A kihívás előtti kishitű pesszimizmusra rácáfolva, az akkor 70 ezres lélekszámú Kaposváron 3014 bringás állt rajtvonalhoz, míg a 100 ezres Szegeden mindössze 900-an. Bár nem minden számban sikerült győzedelmeskednünk, így is 106-77 arányban nyertük a rendhagyó megmérettetést, ezzel együtt az állatkertet is.

A nagy visszhangot kiváltó vetélkedő 100 ezer forintos nyereményét a megyei tanács még megtoldotta 1 millióval, így semmi akadálya nem volt az állatkert megvalósulásának. 

Mindezen felhajtás és ígéretek ellenére a kaposvári városvezetés pillanatok alatt szőnyeg alá söpörte a tervet, míg Szegeden 1989-ben megnyílt az ország egyik legfiatalabb állatkertje.

 

Így nem lett másodszor sem kaposvári állatkert

Volt azonban egy helybéli, aki továbbra is szerette volna megvalósítani ezt az álmot. Juhász Miklós rendelkezett a menedzseléshez szükséges külkereskedelmi engedéllyel, és nem mellesleg jó kapcsolatokkal osztrák befektetők felé.

A beruházók az első kaposvári OMV kutat a Szigetvári út, városból kivezető szakaszához tervezték, és 40 millió forintot ajánlottak volna fel, hogy a szomszédságban, a Gyertyános Parkerdőben felépülhessen az állatkert.

Egy 3 éves üzleti terv is készült a projekthez, melyben többek között étterem is szerepelt, és a végső cél egy teljes kirándulóközpont lett volna. A tervezés és tárgyalások közben Miklós már az állatállomány beszerzésén dolgozott, 1988-ban a Pécsi Állatkertből vásárolt egy bengáli- és egy szibériai tigrist.

 

Vili és Kinga nemcsak Miklós Bernáthegyijeivel ápoltak jó kapcsolatot, a Várkert Kocsma vendégeivel is közeli barátságba kerültek

 

Az álmok azonban, amilyen hamar jöttek, olyan gyorsan szertefoszlottak, az akkori városvezetés - ki tudja miért? - ugyanis másodjára is meghiúsította a tervet, nem kellett sem az "ingyen pénz", sem az állatkert. Kinga és Vili, az eddigre háziállattá szelídült tigrisek, így több mint egy éves kaposvári vendégeskedés után az Eötvös Cirkuszhoz kerültek.

Skacok, Fontos! Ha nem akartok lemaradni a híreinkről Facebookon, pipáljátok be a "Megjelenítés elsőként" funkciót!