2019. 02. 01., péntek, 11:01

Sártenger és óriási kátyúk - Morognak a szülők a Jutai úti állapotok miatt

Több olvasónk is jelezte már, hogy a kaposvári Jutai úton az utóbbi időben eluralkodott helyzet már-már tarthatatlan, mégse akar tenni senki semmit az ügyben. Most kifakadtak.

Elmondásuk szerint a Jutai úti óvoda és a Borostyánvirág Alapítvány Anyaotthona előtti szakaszokon, az utóbbi csapadékos és hideg időjárásnak köszönhetően áldatlan állapotok uralkodnak. Az még csak egy dolog, hogy a forgalmas intézmények előtt nincs kialakítva parkoló, így mindenki a földes bejárónál parkol, de egy mostani építkezésnek köszönhetően immmár rengeteg sár is borítja a területet.

 

 

A szóban forgó helyszínen kábeleket fektettek le, melynek következtében az a kevés parkolóhely is csak még mocskosabb lett, amire az elmúlt napokban hullott csapadék csak rátett egy lapáttal. Olvasóink elmondása alapján eddig még valahogy meg lehetett oldani az intézményekbe való bejutást, ha szlalomoztak a kátyúk és pocsolyák között, de mostanra odáig fajult a helyzet, hogy csak a sáron keresztül vezet az út a bejárathoz, melynek következtében mind a gyerekek mind pedig szüleik bokáig sárosak lesznek.

 

 

A kátyúkat megpróbálták már kaviccsal feltölteni korábban, de természetesen az csak egy rövid távú megoldás volt, a probléma így még mindmáig fennáll. Érzésünk szerint sajnos ez így is fog maradni, amíg fel nem szárad a terület…

 

 

Vélemények?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: