2019. 01. 25., péntek, 15:30

Monumentális összecsapásoktól lesz hangos a mozi! - A 74nullanulla hétvégi moziajánlója

Rendesen kinyitják a pofonzsákot a hétvégén a kaposvári Kultik moziban, hiszen nem elég, hogy a Creed 2. során a boxvilág egyik legnagyobb összecsapását követhetjük nyomon, de M. Night Shyamalan is felteszi az évek óta csendben építgetett univerzumára azt a bizonyos pontot!

Nyernél két jegyet a Kultik moziba? Most ITT az esély!

 

Üveg

Immár két évtizede húzódik az M. Night Shyamalan által megálmodott világ bemutatása, hiszen ennyi idő telt el, mióta megismerhettük a Sebezhetetlen David Dunn-t (Bruce Willis) és nemezisét Elijah Price-t (Samuel L. Jackson). Mikor azonban 2016-ban érkezett Kevin (James McAvoy) és a Széttörve, nem is gondoltuk volna, hogy a rendező az utolsó képsorokban lerántja a cseléről a leplet, hogy bizony szépen csendben létrehozott hőseink egy külön univerzumot. Azóta mindenki várta, hogy vajon mit hoz majd ki ebből a rendező, hiszen olyan meglepetésként hatott a bejelentés, hogy az egész internet teljesen rápörgött.

 

 

Nem is kellett várni túl sokáig, hiszen az Üveg során végre elérkeztünk a három különc harcához, ahol majd a különleges képességekkel felruházott régi-új karakterek fogják összemérni erejüket. Mert persze egy diliházba kellett zárni a három különleges képességekkel rendelkező csodabogarat…. Most majd az ötletgazdák megihatják a levét! Ha kíváncsiak vagytok ennek az évtizedeket átívelő összecsapásnak a végeredményére, üljetek be a Kultikba az alábbi időpontok egyikén:

 

Péntek: 12.50, 17.50, 20.20, 22.40

Szombat: 12.50, 17.50, 20.20, 22.40

Vasárnap: 11.10, 16.00

 

Előzetes:

 

Creed II.

Bár párszor már azt hihettük, hogy a Rocky szériának végleg leáldozott, hősünk akár csak a filmben, a való életben is rendre felállt a földről, és folytatta tovább. A Sylvester Stallone nevével fémjelzett sorozat úgy tűnik tényleg elpusztíthatatlan, de az új filmeket látva ezt egyáltalán nem bánjuk. Ugyan az új, Michael B. Jordan főszereplésével készült Creed filmet sokan fenntartásokkal kezelték, viszont így annál nagyobbat ütött Apollo fia, és élesztette fel hamvaiból a szériát. Nem is volt kérdés, hogy érkezik a második rész, amely egy, a Rocky filmekben meghatározó eseményt dolgoz fel, hiszen főhősünk ezúttal apja gyilkosának fiával kerül szembe, így már nem csak önmagáért és egy címért, de az egész családjáért és apja emlékéért is harcol.

 

 

Motivációból tehát van bőven, Adonis Creed családja csak növekszik, hírneve az egekbe szökik, viszont ez a mérkőzés már nem csak a javakról szól. A családról, az emlékekről és a bosszúról. A Creed második epizódja hű az első részhez, így aki azt szerette, ettől is boxolni támad majd kedve. A kaposvári Kultik moziban az alábbi időpontokban tudjátok majd csekkolni:

 

Péntek: 17.30, 20.00, 22.30

Szombat: 17.30, 20.00, 22.30

Vasárnap: 17.30, 20.00

 

Előzetes:

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: