Beküldés

2019. 01. 02., szerda, 10:39

Lesz hosszú hétvégénk idén is, de szombaton is robotolni kell majd!

Fejest ugrottunk a 2019-es naptári évbe, amely tartogat számunkra néhány hosszú hétvégét, össze is gyűjtöttük hát nektek, mikor lehet több napon át lustálkodni.

Kezdjük talán a hosszabb szünetek átkával, a szombati munkanappal, amelyből szerencsére csak három lesz az idei évben. Először augusztus 10-én kell ledolgoznunk előre az augusztus 19-et (hétfő), majd december 7-én szintén előre a december 24-et, december 14-én pedig a december 27-et toljuk le korábban. Ez azt is jelenti, hogy az év utolsó hónapja erősen kezdődik, két 6 napos munkahéttel, de cserébe december 23-án már letehetjük erre az évre a lantot.

 

 

Jöjjenek viszont az örömtelibb napok, amikor hosszú hétvégét tervezhetünk magunknak, amelyek közül az elsőn már túl is vagyunk, hála az újévnek, viszont a következő sincs túl messze, március 15. épp péntekre esik. Húsvét alkalmából kapásból 4 napot pihenhetünk, hála a nagypénteknek amely április 19. lesz idén, a húsvéthétfőnek köszönhetően pedig csak április 23-án kedden kell újra a főnökünket nézegetnünk.

 

 

Pünkösdhétfő idén június 10-re esik, ezért érdemes az előtte lévő hétvégét is megtervezni, augusztus 20. pedig idén keddi napra pottyan, és ugyan a hétfőt majd ledolgozzuk - ahogy korábban is írtuk - itt is 4 napra kilőhetjük magunkat. November elseje épp péntekre esik, így itt is három napos pihenőt tarthatunk, míg az év végét egy hatnapos pihenéssel zárjuk, köszönhetően a karácsonyi szerda és csütörtöknek, persze előtte azért majd ledolgozzuk a keddet és a pénteket is (vegyetek ki itt szabit!).

 

Jól fognak esni a pihenők, az tuti!

Skacok, Fontos! Ha nem akartok lemaradni a híreinkről Facebookon, pipáljátok be a "Megjelenítés elsőként" funkciót!