Beküldés

2018. 12. 27., csütörtök, 12:39

Német világsztárral erősít az egyik fonyódi fesztivál!

Bizonyára mindenki hallott már a Fonyódi Kolbászfesztiválról, ha máshonnan nem is, tőlünk már biztosan, hiszen rendszeres vendégei vagyunk az év eleji megmozdulásnak.

Az idei, szám szerint már a 10. Kolbászfesztiválra február 8 és 10. között kerül sor a fonyódi Városi Sportcsarnokban és környékén. Ez alkalommal igencsak kitettek magukért a szervezők, hiszen nem csak hazai, de már külföldi sztárokkal is megörvendeztetik vendégeiket, ráadásul nem kisebb bandát sikerült a Balaton partjára csábítaniuk, mint a 2000-es évek egyik legnépszerűbb német alakulatát, a Master Blastert!

 

Rajtuk kívül felsorakozik az ország legnépszerűbb csapatainak apraja-nagyja, jön a Republic a Delta, a Fáraó, a Desperado, a TNT, de lemezlovasokból sem lesz hiány, DJ Náksi és Peat JR & Fernando ft Sheela is érkezik Fonyódra.

 

Tavaly egyébként ilyen volt:

 

Természetesen nem csak a buliról szól ez a néhány nap, hanem a gasztronómiai élményeink gyarapításáról is, a hagyományos kolbásztöltő versenyre az egész országból érkeznek majd versenyzők, de a kézműves vásár és a kereskedői udvar sem maradhat ki, amelyeket majd gasztronómiai bemutatók is fűszereznek.

 

 

Egy biztos, mi megyünk! Hát ti?

Skacok, Fontos! Ha nem akartok lemaradni a híreinkről Facebookon, pipáljátok be a "Megjelenítés elsőként" funkciót!