Beküldés

2018. 10. 27., szombat, 15:11

Dilemma - A borotvát vagy a poharat teszed le idén novemberben?

Az évek óta ismert és népszerű No Shave Novembernek két éve új kihívója akadt, a Száraz November. Az utóbbi kezdeményezés már az első évben komoly tömegeket mozgatott meg, idén legalább akkora hype van körülötte, mint a Ne Borotválkozz Novembernél, így adott a kérdés: a borotvát vagy a poharat nélkülözzük novemberben?

Te kibírod egy hónapig piálás nélkül?

2016-ban itthon is több ezren vállalták, hogy egy hónapon keresztül nem fogyasztanak alkoholt. Nem az volt a cél, hogy végleg absztinenssé váljanak, hanem hogy jobban megismerjék magukat, illetve az alkoholhoz fűződő viszonyukat. 

 

 

A brit mintára épülő program tavalyi sikere után nem volt kérdés, hogy idén is lesz forduló: november elsején reggel héttől indul majd az idei önismereti mentáltréning a Kék Pont Alapítvány szervezésében.

 

 

De mi is ez a Movember?

A No shave Dél-Ausztráliából indult még 2003-ban, amikor egy sörözés alkalmával úgy döntött egy baráti társaság, hogy nem borotválkoznak, hogy megnézzék kiből mi lesz az arcszőrzet növesztését követően.

 

 

Arra azonban még ez a baráti társaság sem számított, hogy ekkora sikere lesz a kis fogadásuknak, és ha már így alakult, próbáltak valami hasznosat is az ügy mögé állítani. Így lett, hogy az arcszőrzet növesztésével próbálják meg felhívni a figyelmet a prosztatarákra és a szűrővizsgálatok fontosságára.

 

 

Skacok, Fontos! Ha nem akartok lemaradni a híreinkről Facebookon, pipáljátok be a "Megjelenítés elsőként" funkciót!