2018. 10. 01., Hétfő, 15:19

Talicskával nyerte el a magyar csapat a dizájnvilág Oscarját!

Magyarország az elmúlt években dizájnnagyhatalommá vált – köszönhetően jórészt a Flying Objects-nek, melyet két, az egyetem kapuján kilépett formatervező, Húnfalvi András és Laufer Ferenc alapított. A minden évben pályázók tízezreinek munkái közül választó Red Dot-zsűri idén ennél egy fokkal kevésbé futurisztikus eszközért, a Design Concept kategóriában versenyző talicskájáért díjazta a csapatot.

A talicska szót hallva a legtöbbeknek egy jókora, egykerekű szörny jut eszébe, ami óriási segítséget nyújt a kertben, nagy mérete miatt azonban nehezen tárolható. A stúdió épp ezt a tárolási nehézséget oldja meg: az egy éven át az osztrák ötletgazdával, Michael Reitingerrel közösen fejlesztett Frend ugyanis összecsukható, könnyen szállítható, így a Magyarországon divatos hétvégi telkekhez és kiskertekhez tartozó fészerekben, vagy épp az autók csomagtartójában is könnyen elfér.

A tervezési és fejlesztési folyamat közel egy éven át tartott: a tervezők kartonpapírból hajtogatva találták ki a megfelelő összecsukási módot, majd ebből egy deszkamodell is készült. A formaterv véglegesítése után egy osztrák cég vette át a prototípus gyártását, sőt, az jelenleg már gyártási fázisban van, az osztrák tulajdonos pedig a piacra lépést készíti elő, így hamarosan akár a szomszéd kertjében is találkozhatunk majd vele.

Gratulálunk nekik!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: