Beküldés

2018. 09. 11., kedd, 14:55

Képzőművészből avanzsált konyhaművésszé a Deseda Kapuja étterem fiatal szakácsa

Eszméletlen jó képek mellett várhatják a Deseda Kapuja étterem látogatói a nem kevésbé látványos fogásokat egy képkiállítás keretében, de nem ez az, ami felkeltette az érdeklődésünket. A truváj, hogy az alkotásokat az étterem szakácsa készítette, akinek néhány hónapja még dunsztja sem volt a séf szakmáról, mostanra viszont egyre gyakrabban az ő keze alól kerülnek ki az ételek. Hogy sikerült ezt összehozni? Lássuk Zsolt történetét, mely igazán motiváló lehet, bármivel is foglalkozz most.

 

Bognár Zsolt tanulmányait a kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti iskola grafikus szakán, majd a Kaposvári Egyetem Művészeti karának képi ábrázolás/festő szakirányán végezte. Fiatal kora ellenére számos kiállításon voltak láthatóak képei, a tekintélyes lista bizonyítja, hogy az ország minden pontjáról érdeklődnek képei iránt.

 

 

Ahogy az ő korosztályából sokan, a festés mellett nyári munkákat is vállalt gyros-hamburger vonalon mozgó büfékben, előtte a McDonald's-ban is megfordult. Ez utóbbi volt az egyetlen dolog, amit fel tudott hozni maga mellett, amikor konyhai kisegítőnek jelentkezett az étterembe. Kun Péter, az étterem kreatív séfje erre azt mondta, hogy aki ott dolgozott, az a rendet, tisztaságot tudja, jöhet.

Eleinte arról volt szó, 9 hónapig ebben a pozícióban marad, később az étterem új szakácsot keresett, ekkor merült fel, hogy miért nem próbálja meg Zsolt. Miután az elejétől be lett vonva minden feladatba, és rendkívül gyorsan haladt a tanulásban, egy hónapja kinevezték szakácsnak, váltóban tud dolgozni, minden folyamatot önállóan el tud látni. Hamarosan iskolát is fog végezni, majd az étteremben tölti a hivatalos gyakorlatát.

 

Az a tök jó ebben az egészben, hogy szerzek egy olyan szakmát, amiről eddig azt gondoltam hogy közöm sincs hozzá, teljesen idegen volt számomra. A szüleim azt mondták pályaválasztás előtt, hogy azt csináljam amit szeretek, és én eszerint is választottam. Közhely, de nagy igazság, hogy ha szeretsz valamit csinálni, akkor az nem csak munka. Most már úgy érzem hogy a rajzolás, festés mellett van még egy hobbim.

Az étteremben látható képek mindegyike egy sorozat tagja, stílusukban Zsolt kedvencei, a pop-art és a kubizmus keveredik bennük. Témájukban a vízhez, Desedához kapcsolódik nagy részük, ezeket megtoldották még pár más vonalon mozgó alkotással. 

 

Alkalmazott grafikát is tanultam, de elsősorban festőnek tartom magam mint grafikusnak. Mindig is nagyon kötöttnek éreztem a grafikázást, a festészetben ezzel szemben nincsenek határok. A pluralizmus korában bármilyen irányzat bármilyen irányzattal összehozható, én is ezzel próbálkozom: két stílust összehozni egy képben. 

 

Ha tetszenek Zsolt képei, kövessétek őt Facebook oldalán

Skacok, Fontos! Ha nem akartok lemaradni a híreinkről Facebookon, pipáljátok be a "Megjelenítés elsőként" funkciót!

Skacok, Fontos! Ha nem akartok lemaradni a híreinkről Facebookon, pipáljátok be a 'Megjelenítés elsőként' funkciót!